Ötpercenként meghal valaki vérrög miatt

Jóval több, mint ezer ember halálát okozza évente trombózis Magyarországon, ahogyan más nyugati állomokban is súlyos a helyzet.

Prof. dr. Blaskó György, az Oxygen Medical véralvadási szakértője, belgyógyász, klinikai farmakológus rizikófaktorokról és a betegség jeleiről beszélt.

A tudás életet menthet

Minden évben 100-180 ezer ember amerikai hal meg tüdőembólia miatt. Éppen ezért a Szív- és érrendszeri Betegségek Alapítvány arra bíztatja az amerikaiakat, főként a nőket, hogy tudjanak meg minél többet a vérrögök kialakulásáról. Hiszen bár mindkét nemnél fennáll a kockázat, addig a nőknél ezt nagyon sok – csak rájuk jellemző – tényező is befolyásolja, többek közt az női életciklusuk és az adott hormonszintjük.

Mélyvénás trombózisról akkor beszélünk, amikor egy vérrög megakad a mélyen fekvő vénákban, jellemzően a lábban és a medencében. Ez két szempontból is veszélyes lehet. Elsősorban ha a vérrög „elszabadul” a láb vénáiból, és a szíven keresztülhaladva a tüdőben akad meg.

labak_kattide42

Ezt a komplikációt hívják tüdőembóliának, ami miatt ötpercenként meghal valaki az Egyesült Államokban. Másrészről pedig a vérrögök folyamatosan veszélyeztetik a vénákat.

Ahogyan erről a mélyvénás trombózis túlélőinek fele be is számol, hosszútávon jelentkezhet lábfájás, ami járási nehézséghez is vezethet, elszíneződhet a bőr és kialakulhatnak akár fekélyek is. Ez az úgynevezett poszt-trombotikus szindróma pedig mindenképpen rontja az életminőséget.

Rizikófaktorok

Bizonyos személyeknél nagyobb esélye van a mélyvénás trombózis kialakulásának, de ez tulajdonképpen bárkinél előfordulhat. Sajnos rizikónövelő tényező a terhesség és a szülés utáni első 6-8 hét is, a jelentős hormonális változások és a megnövekedett testsúly miatt.

Hasonlóképpen rizikófaktor lehet még a fogamzásgátló szedés, a menopauza alatti hormonpótlás, a daganatos betegségek és az arra alkalmazott kezelések, illetve a jelentősebb műtétek.

Igaz ugyan, hogy bárkit sújthat a trombózis, de minél több rizikófaktorral rendelkezik valaki, az esélye értelemszerűen annál nagyobb.

Ha ismerjük a provokáló tényezőket, megvan a lehetőségünk változtatni azon, amit lehet.

A főbb rizikófaktorok:

– hosszas ágynyugalom, bármilyen okból kifolyólag, illetve maga a hospitalizáció

– nagyobb műtétek (különösen ortopédiai jellegűek), sérülések, traumák

– előrehaladottabb életkor

daganatos betegség, illetve annak kezelése

– családi vagy személyes halmozódás

– 6-8 óránál hosszabb ülés utazás alatt

elhízás

dohányzás

erszukulet6

Mikor hívjunk mentőt?

Gyanakodnunk kell mélyvénás trombózisra vagy tüdőembóliára, ha a következő tüneteket tapasztaljuk:

Mélyvénás trombózisnál:

– az egyik láb megduzzadása

– megmagyarázhatatlan fájdalom vagy gyengeség az egyik lábban

– a láb elszíneződése és felforrósodása

Tüdőembóliánál:

– hirtelen légzési nehézség

– éles mellkasi fájdalom, különösen légzésnél

– vér felköhögése vagy ájulás

– Ha ilyen tüneteket tapasztalunk, azonnal hívjunk mentőt – figyelmeztet Prof. dr. Blaskó György, az Oxygen Medical véralvadási szakértője, belgyógyász, klinikai farmakológus. Ugyanakkor bármely kockázati tényező (esetleg több tényező) megléte esetén kiemelten ajánlott a szűrésen való részvétel és a rendszeres szakorvosi kontroll!

Forrás: