A túlóra szívbajt okoz?

Itt az ideje, hogy a hosszú munkaidőt is felvegyük a szívbetegségek kockázatainak listájára.

Egy új tanulmány szerint a munkatársaiknál többet dolgozó angol irodai dolgozókban jelentős mértékben megnőtt a szívroham kialakulásának kockázata. A University College London tanulmányából az derül ki, hogy a legalább napi tizenegy órát dolgozó alkalmazottakban 67 százalékkal nagyobb a szívbetegség kialakulásának kockázata, mint a napi 7-8 órát dolgozókban.

Dr. Gregg C. Fonarow, az amerikai UCLA kardiológus professzora szerint számos tényező járulhat hozzá a kockázat növekedéséhez a hosszabb munkaidőt töltők esetében. A sokat dolgozóknak kevesebb idejük marad a testmozgásra, az egészséges étkezésre és a rendszeres orvosi vizsgálatokra, és valószínűleg nagyobb stressznek vannak kitéve, kevesebbet alszanak, és a szív-érrendszeri betegségekhez hozzájáruló más viselkedéseket is folytatnak.

shutterstock_12718936

Az Annals of Internal Medicine április 5-i számában megjelent tanulmány során 711 brit közalkalmazottat vizsgáltak 1991 és 2004 között. Amellett, hogy 67 százalékkal megnövelte a szívbetegség kockázatát, a napi legalább tizenegy óra munka egyeseket teljesen más kockázati kategóriába helyezett. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták, a vizsgálat nem erősített meg közvetlen ok-okozati összefüggést a túlórázás és a szívbetegség kialakulása között.

A fejlett országokban egyre gyakoribb jelenségnek számít a rendkívül hosszú munkaidő, ami megnövelheti a dolgozók esélyét a szívkoszorúér betegségre. Korábbi európai és japán kutatások hasonló összefüggést mutattak a hosszú munkaidő és a szívroham között, és az új eredmények segíthetnek az életmóddal kapcsolatos intervenciókra és a szívbetegség elleni kezelésekre vonatkozó döntésekben. Amennyiben további kutatások is megerősítenék az összefüggést, a kutatók szerint egyszerűen és alacsony költséggel hozzá lehetne adni a fizikális vizsgálatokhoz a munkaidővel kapcsolatos kérdőíveket.

Forrás: