Agresszív memória rontók!

Akár már 60 másodpercnyi részvétel egy harcias szituációban súlyosan károsíthatja a memóriát, derült ki egy rendőrök körében végzett új tanulmány eredményeiből.

A rendőrök valamint a bűncselekmények szemtanúi és áldozatai elveszíthetik az emlékeiket, ha bizonyos harcias szituációkban saját maguk is fizikai erő kifejtésére kényszerülnek, állítják a Portsmouthi Egyetem kutatói.

Már kevesebb, mint egy percnyi erőszakos szituációban történő fizikai részvétel, mint például egy szökésben lévő bűnöző üldözése, vagy egy ellenállást tanúsító gyanúsított ellen alkalmazott fizikai kényszer már komoly mértékben befolyásolhatja az intézkedő rendőr emlékeit az eseményről, állítja Dr. Lorraine Hope, a Portsmouthi Egyetem pszichológia tanszékének alkalmazott kognitív pszichológusa.

„A rendőröktől gyakran elvárják, hogy emlékezzenek vissza bizonyos szituációk egészen apró részleteire, például, hogy hány lövés dördült el, ki ütött először, de a felmérésünk eredményeiből az derült ki, hogy a részletek felidézése a legtöbb ember számára komoly nehézséget jelent” – mondta Dr. Hope.

kez10

A kutatásban 52 önkéntes kanadai rendőrtiszt (42 férfi és 10 nő) vett részt, akik átlagosan nyolc éve álltak a rendőrség szolgálatában. A résztvevők egy része fizikailag is részt vett a szimulált erőszakos rendőri intézkedésékben, míg a kontrollcsoport tagjai csak megfigyelőként vettek részt. A felmérések eredményeiből kiderült, hogy a kontrollcsoport csaknem kétszer hatékonyabban ismert fel a gyanúsítottak közül a valódi elkövetőt, mint az intézkedésben maguk is résztvevő egyének. Emellett a szemtanúk több mint 90 százaléka képes volt megjegyezni valamilyen különös ismertetőjegyet az elkövetővel kapcsolatban, míg a fizikai résztvevők alig harmada volt képes ugyanerre.

A tanulmányt az amerikai Pszichológiai Szövetség Psychological Science című pszichológiai szakfolyóiratának legutóbbi számában publikálták.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: