Ugrálj, de ne csak örömödben!

A mozgás javíthatja azoknak a rákos betegeknek a közérzetét és energiaszintjét, akik már túl vannak a számukra előírt kezeléseken – derült ki a Hongkongi Egyetem legújabb kutatásából.

A vizsgálat során a kutatók 34 klinikai vizsgálatba összesen 93 betegek vontak be, akik között volt mell-, nőgyógyászati-, prosztata-, vastagbél-, gyomor– és tüdőrákos páciens. A kísérleteket a betegek számára előírt kezelések után, már a gyógyulási időszakban végezték el, és mintegy 13 hétig tartott. A különböző betegeknél, akik átlagéletkora egyébként 55 év volt, eltérő fizikai gyakorlatokat is alkalmaztak.

00uufjwb

Az összes beteg esetében megfigyelhető volt egy általános közérzetjavulás, ami mellett csökkent a testtömegindexük, és javultak fizikai funkcióik, mint például az oxigénfelvétel szintje továbbá energikusabbá is váltak.

Az eredményekből kiderült, hogy például a mellrákosok esetében a súlyzós gyakorlatokkal kombinált aerob testmozgás sokkal hatékonyabb volt az általános közérzetük, valamint a mentális állapotuk javulását tekintve, mint az aerob gyakorlatok önmagukban. Más rákos betegeknél is észrevehetően javult a mozgás hatására a lelkiállapot, sőt a depressziós tünetek is csökkentek. Egyes betegeknél a testmozgás még a rák kiújulásától való félelmet is mérsékelte.  A tanulmány a BMJ februári online kiadásában jelent meg.

Forrás: