Méhrák a keksztől?

A kekszek és sütemények rendszeres, legalább heti háromszori fogyasztása akár 42%-kal is megnövelheti a méhrák kialakulásának kockázatát, állítja egy új svéd tanulmány.

Az olyan nők körében, akik hetente két-három alkalommal engedtek a sütemények csábításának, 33%-kal nagyobb volt a méhrák előfordulási aránya, akik viszont hetente háromnál is többször ettek kekszet, vagy süteményt, azoknál a tumor előfordulási aránya már a 42%-ot is elérte.

A Svédországban végzett tanulmány 10 éven keresztül vizsgálta mintegy 60 000 nő étkezési szokásait. A kutatók elsősorban a cukorban gazdag étrend és a méhben kialakult tumor közötti összefüggést vizsgálták. Az endometriális rákként is ismert betegség közel 6 400 nőt érint évente az Egyesült Királyságban, és körülbelül 1 000 nő hal meg a méhrákból kifolyólag minden évben.

hy8bzq735

A stockholmi Karolinska Intézet kutatói a nők étrendjét vizsgáló kérdőívek elemzése után megállapították, hogy a legtöbb magas cukortartalmú élelmiszer, mint például a cukorkák, üdítőitalok és lekvárok nem növelték meg jelentős mértékben a méhrák kialakulásának valószínűségét. Viszont az olyan nők esetében, akik rendszeresen fogyasztottak édes péksüteményeket és kekszeket, az endometriális tumor kifejlődésének kockázata 42%-kal megnövekedett.

A tanulmány elsősorban arra koncentrált, hogy a résztvevők milyen gyakran ettek édességet, nem pedig arra, hogy mekkora mennyiséget fogyasztottak, az viszont így is kiderült, hogy akik napi 35 grammnál több cukrot vittek be a szervezetükbe (ez körülbelül 7 teáskanálnyi mennyiségnek felel meg), azoknál 36%-kal nőtt meg a tumor kialakulásának valószínűsége.

A tudósok szerint a cukros étrend többféle módon hat a rák kockázatára. Egyrészt a túlzott cukorbevitel következtében a szervezet több inzulint termel, amely stimulálja a sejtburjánzást a méh külső felszínén. Másrészt a túlzott cukorfogyasztás megemeli az ösztrogén hormon szintjét, ami szintén szabályozatlan sejtnövekedéshez vezet.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.