Napos-gomolyfelhős idő várható egy-egy záporral, hózáporral

Északkeleten az éjszaka legnagyobb részében még borult marad az idő, míg másutt változóan felhős lesz az ég, de a hajnali óráktól már mindenütt lecsökken a felhőzet.

Napközben alapvetően napos-gomolyfelhős idő várható felhőátvonulásokkal, egy-egy záporral, hózáporral, majd késő délutántól főként a Dunántúlon és az ország keleti harmadán újra megnövekszik a felhőzet. Estétől a Dunántúlon elszórtan, keleten egy-egy helyen előfordulhat eső, havas eső, főleg a dunántúli hegyekben havazás. Az északnyugati, nyugati szél a középső területeken megerősödik, majd az éjfél utáni óráktól viharossá fokozódik. A maximális széllökések elérik a 90 km/h-t. Délnyugaton és északkeleten lesz legkevésbé szeles az idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3, 9 fok között valószínű, északkeleten lesz a leghidegebb.

Távolabbi kilátások szerdától szombatig:

Az időszak elején az ország nagy részén több órára kisüt a nap, szerdán több helyen vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat. Péntektől erősödik a ködhajlam, de ekkor még helyenként felszakad az éjszaka képződő köd.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 20 százalékán valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte +3 és -3, az időszak közepén és végén -3 és -10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a kezdeti 1, 6 fokról +2, -4 fok közé csökken.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. december 25. 2,3 °C +3,2 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 13,7 °C (2009) legalacsonyabb hőmérséklet: -16,3 °C (2001)

Forrás: met.hu