Intim higiéniáról a nyári hónapokban – nem csak nőknek

A nyári meleg magával hozza az izzadást, mint élettani jelenséget. Ez viszont, a meleggel együtt jobban kedvez a kórokozók szaporodásának. Ezért a jó időben célszerű az alap testhigiénés szokásainkat egy kicsit átalakítani.

 

Öltözködés

Nagyon fontos, hogy jól légző anyagokat használjunk, mind alsó mind felsőruházatunkat tekintve. A lazább ruházattal csökkenhet az izzadás,és a kidörzsölődés veszélye.

 

Szőrtelenítés

Mivel a jó időben sokkal több testrészünk marad fedetlenül, a szőrtelenítés időpontját is tudatosabban kell időzítenünk. Frissen kezelt bőrfelülettel ugyanis nem szabad egyből napra, vízbe mennünk.

A borotválkozást célszerű zuhanyzás után, egy minél több pengével rendelkező eszközzel végezni – mivel ha kevesebbszer kell áthúzni a bőrfelületen a borotvát, minimalizáljuk a bőrsérülés lehetőségét. Ezt követően egy lehetőleg könnyű hidratáló krémet válasszunk, és legalább egy nap teljen el, mielőtt napnak vagy strandvíznek tesszük ki magunkat, hogy megelőzzük a fertőzéseket.

Amennyiben epilálást, vagy gyantázást választunk, ugyancsak hagynunk kell a bőrt regenerálódni, szintén legalább 24 órát.

A bőrünket tisztálkodás közben vagy azt követően egy kesztyűvel vagy keményebb törölközővel átdörzsölve elkerülhetjük a szőrbenövést.

Tartós szőrtelenítésre válasszuk inkább a téli időszakot.

 

Izzadás

Szükség lehet a fokozott izzadás miatt gyakrabban zuhanyozni, és átöltözni.

A combtöveknél, amennyiben a ruha alatt összeérnek, kidörzsölődhet az izzadtságtól nedvesedett bőr. A hintőpor, vagy kifejezetten erre a célra kapható stiftek jó szolgálatot tehetnek. Szoknya és ruha viselése esetén segítség lehet az erre a célra kapható száras alsónemű is. Amennyiben kialakult a probléma, mindenképpen óvjuk a területet újabb dörzsölődéstől, és ha 1-2 nap alatt nem tapasztalunk javulást akkor mindenképp forduljunk bőrgyógyászhoz.

 

Vízparton is fertőzésmentesen

Amennyiben hajlamosak vagyunk a fertőzésekre, biztonságosabbak számunkra a természetes vizek. A fürdés előtt és után is alaposan zuhanyozzunk le, különös tekintettel az intim területeinkre. A záró tisztálkodást követően pedig ügyeljünk arra, hogy alaposan szárazra töröljük hajlatainkat, ujjközeinket is. A menstruáció idején tanácsos fokozottan ügyelni, mert ilyenkor nagyobb a fertőzésveszély.  A hüvelyi fertőzések elleni védekezésre számos termék is megjelent a piacon. Kapható már impregnált tampon, speciális zselé, hüvelyflóra erősítésére probiotikum akár kúp, akár szájon át szedhető tabletta formájában.

 

Tudjuk, mikor kell orvoshoz fordulnunk

Szokatlan bőrtünet esetén, amely 1-2 nap pihentetés után nem javul, szakember segítségére lehet szükség. Intim területen viszketés, folyás és kellemetlen szagok esetén forduljunk nőgyógyászhoz. Amennyiben nem tudja kitől kaphat megfelelő segítséget, forduljon bizalommal a Zedna Life&Health szakértő csapatához.

A cikket a Zedna Life & Health szakértője készítette.

Forrás: Napidoktor.hu