Átmenetileg változhat a menstruációs vérzés a koronavírus-oltás hatására?

Sokan jelentettek módosultást a vérzés kapcsán

Több tízezer bejelentés érkezett a világ számos pontjáról, mely szerint a koronavírus elleni oltás módosított a menstruációs cikluson – az összefüggést azonban eddig még nem bizonyították vagy cáfolták a szakértők.

Világszerte sokan állítják, hogy a Covid-19 elleni vakcina átmenetileg megváltoztatta a menstruációs ciklusukat – az összefüggést eddig még nem bizonyították vagy cáfolták szakértők. Ez részben annak köszönhető, hogy a gyógyszergyárak eddigi kísérleteik során menstruációval kapcsolatos kérdéseket nem tettek fel.

Márpedig elszalasztott lehetőség volt, hogy nem rögzítettek menstruációra vonatkozó adatokat a koronavírus vakcinakísérletek során – vélekedik dr. Viki Male, az Egyesült Királyságbeli Imperial College London reproduktív immunológia oktatója, aki az Ebola-oltás klinikai vizsgálataihoz dolgozott ki vakcina-protokollokat.

Ezen klinikai vizsgálatok kettős vakok – ami azt jelenti, hogy sem a résztvevők, sem a kutató nem tudja, hogy az alanyok melyik kezelést vagy beavatkozást kapják, amíg a klinikai vizsgálat véget nem ér -, ezért ezeknél komoly jelentősége lett volna egy olyan, nagyon egyszerű kérdésnek is, mint például: „észrevett-e változást a menstruációs vérzésben, vagy tapasztalt-e váratlan hüvelyi vérzést?” – mondta dr. Male.

A kontrollcsoport bevonásával ésszerű elképzelésük lehetett volna arról, hogy az érintett populációban milyen ezeknek a változásoknak a háttéraránya, az pedig, hogy vak a vizsgálat, azt jelenti, hogy az emberek változásra vonatkozó várakozásai nem befolyásolták volna a jelentéseket – tette hozzá a szakember, kifejezve reményét, hogy a jövőben rendszeresen szerepelni fognak ilyen egyszerű kérdések a kísérleti kérdőíveken.

Az első tanulmány mindenesetre, melyet az Országos Egészségügyi Intézet (National Institutes of Health) finanszírozásával publikáltak az összefüggés vizsgálatára, 2022 januárjában jelent meg.

Kimutatta, hogy a koronavírus oltás hatással lehet a ciklusra, de a menstruáció hosszára nem.

menstruáció

Fotó: 123rf.com

Egy új tanulmány a közelmúltban nemcsak a rendszeres menstruációs ciklussal rendelkező nők vérzés-áramlási változásait vizsgálta, hanem a váratlan hüvelyi vérzés felbukkanását is, olyan embereknél, akik korábban menstruáltak, de a hormonális fogamzásgátlás, a menopauza vagy a nemi megerősítő hormonkezelés miatt a vérzés már nem jelentkezik náluk.

Annak kiderítésére, vajon valóban van-e összefüggés a menstruáció terén bekövetkezett változások vagy váratlan hüvelyi vérzés és az oltás között, dr. Kathryn Clancy, az Urbana-Champaign-i, Illinoisi Egyetem munkatársa felmérést készített beoltott emberek számára, akik nem kapták el a koronavírus-fertőzést, s adatokat gyűjtött az alanyok etnikai identitásáról, nemi identitásáról, életkoráról és a kapott vakcina típusáról. Ezzel nem elodázni szerették volna az oltás beadatását, mert igenis vakcina-pártiak – szögezte le dr. Katharine Lee, a St. Louis-i Washington Egyetem posztdoktor kutatója.

Felmérésüket a kutatók megosztották a Twitteren és más közösségi média platformokon, majd elemezték a 2021. április 7. és 2021. június 29. között begyűjtött adatokat. A 39.129 résztvevő közül 10-ből kilenc nő volt, míg 10 egyénből 1 a nem tekintetében semleges.

Az alanyokat menstruációs periódusuk lefolyásáról, a ciklusuk hosszáról és kórtörténetükről kérdezték. Azt is megtudakolták, volt-e valamilyen különleges tapasztalatuk a menstruációs vérzéssel kapcsolatban a Covid-19 vakcina első és második adagja után.

A rendszeres menstruációs ciklussal rendelkezők 42 százaléka számolt be arról, hogy a szokásosnál erősebben vérzik, míg 44 százalékuk szerint semmi sem változott az oltást követően.

A posztmenopauzás nők 66 százaléka számolt be áttöréses vérzésről; a hosszú hatású reverzibilis fogamzásgátlót szedők 71 százaléka tapasztal ilyet, míg a nemi hovatartozást megerősítő hormonokat szedők 39 százaléka.

A további elemzések azt mutatták, hogy a nőgyógyászati ​​betegségben szenvedő válaszadók nagyobb kockázatnak vannak kitéve az oltás utáni erősebb vérzés tekintetében. Azok, akik az oltás után lázat és fáradtságot érzékeltek, korábban terhesek voltak vagy szültek; akiket általában enyhe menstruáció jellemzett, azok is nagyobb valószínűséggel számoltak be erősebb vérzésről a koronavírus-oltást követően.

Kiderült az is, hogy a spanyol és latin származású válaszadók minden más etnikai csoportnál nagyobb valószínűséggel jelentettek erősebb vérzést az oltás után, amennyiben a menstruációs ciklusuk rendszeres volt, azok pedig, akik a posztmenopauza időszakában tartottak, áttöréses vérzésről számoltak be.

menzesz, fájdalom, nő

Fotó: 123rf.com

A vizsgálatot nem tudják felhasználni annak meghatározására, mennyire gyakori az oltás utáni vérzés-áramlás változása, mivel azok, akik változást tapasztaltak, nagyobb valószínűséggel töltik ki a felmérést. Kereshetnek azonban olyan mintákat is, amelyek képet adhatnak arról, kiknél nagyobb változások kockázata – jegyezte meg dr. Clancy.

Hozzátette, a projekt célja soha nem a prevalencia felmérése volt, mivel erre csak egy prospektív tanulmány képes. Igyekeztek felhívni a figyelmet azokra a problémákra, amelyeket az emberek tapasztaltak, noha korábban hitetlenséggel és méltánytalan bánásmóddal találkoztak.

Forrás: Adrina - napidoktor.hu