A hidegfronti hatás fokozatosan megszűnik, enyhébb lesz az idő

A hidegfronti hatás fokozatosan megszűnik, de az erre érzékenyeknél kezdetben még előfordulhat fejfájás, migrén, illetve szédülés. Ingadozhat a vérnyomás. Erősebbek lehetnek a reumatikus, valamint az ízületi fájdalmak.

Hidegfronti hatás és enyhülő forróság

A Dunántúlon több órára kisüt a nap, azonban keleten késő délutánig erősen felhős tájak is lesznek. Az ország nagy részén nem valószínű csapadék, de főleg a Dunától keletre még kialakulhat zápor, esetleg egy-egy zivatar is. Az északi, északnyugati szél több helyen megélénkül, a Dunántúl nagy részén és a Tiszántúlon meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között várható.

idojaras7

Távolabbi kilátások szerdától szombatig:

Nagyrészt napos, száraz idő valószínű, csak csütörtök délutántól növekszik meg több helyen átmeneti jelleggel a felhőzet, és alakulhat ki helyenként zápor, esetleg zivatar.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) legfeljebb az ország területének 5%-án lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kezdeti 10, 17 fokról néhány fokot emelkedik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 33 fok között alakul.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. június 26. 25,6 °C +5,2 °C 1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 34,9 °C (1935) legalacsonyabb hőmérséklet: 7,5 °C (1926)

Forrás: met.hu