Élmények szárazon és vízen, Hévízen 2018-04-19 Barangoló, Blog Megosztás: Tweet Elhagyni a zajjal, stresszel, rohanással járó városi hétköznapokat és megérkezni a nyugalomtól körülölelt, idilli Hévízre: fél egészség! A másik fele pedig hozzáadódik néhány nap kikapcsolódás eredményeképpen. Tudta, hogy a Hévízi-tó Európa legnagyobb természetes termáltava? Hogy a benne található iszap egyedülálló bioaktív összetételét a tőzegmedrének köszönheti? Megtapasztalta már, hogy e különleges természeti képződmény bármely évszakban kihagyhatatlan fürdőzési élményt nyújt? A hidegebb hónapokban magas vízhőmérsékletének köszönhetően bátran belemerülhetünk a tóba, és a gőzölgő vízből figyelhetjük a hóesést, míg nyáron a víz felszínén nyíló indiai vörös tündérrózsák mesés látványa teszi különlegessé a fürdőzést. A Tófürdő nem állóvíz, hiszen a források folyamatosan táplálják, és a víz folyamatosan ürül is a tóból – méghozzá közvetve a Balatonba. 3 naponta a teljes vízmennyisége kicserélődik! A legforgalmasabb nyári napokon is 5200 liternyi tiszta víz jut minden egyes fürdővendégre! A hévízi gyógyvíz radont tartalmaz, de aggodalomra semmi ok! Bár a radon egy radioaktív nemesgáz, a gyógyvizekben csak nagyon kis mértékben fordul elő, ami az egészségügyi határértéknél lényegesen alacsonyabb. A radon tartalmú vizek enyhe fájdalomcsillapító hatással rendelkeznek, és bizonyítottan kedvező hatásúak krónikus ízületi gyulladások, a Bechterew-kór, emésztőrendszeri problémák, sőt egyes fejfájás-típusok esetén is. A gyógyvizes helyeknek speciális mikroklímájuk van: a levegőben található negatív iontúlsúly stresszoldó, pihentető hatású, elősegíti a tökéletes kikapcsolódást. Az egyedülálló hungarikummá nyilvánított tradicionális hévízi gyógykezelések – a tó gyógyvízével és iszapjával – messze földön híresek csodás hatékonyságukról. Tradíció és szakértelem Csupán egy kőhajításnyira a világhíres Hévízi tótól méltósággal magasodik a Kossuth utca fölé a város legnagyobb múltú szállodája. Hévíz első gyógyszállodáját Finta József tervezte és 1976-ban nyitotta meg kapuit. A hosszú évek során számtalan rendezvény, számos átépítés, felújítás zajlott, több százezer gyógyulni és feltöltődni vágyó vendég fordult meg az egykori Thermal Hotel Hévíz szállodában, amely 2006-ban új nevet kapott. Sok híresség pihente ki már itt fáradalmait, mint például Larry Hagman alias Jockey, Richard Burton, Rost Andrea, Básti Juli, Habsburg Ottó, Göncz Árpád és Mádl Ferenc. A Danubius Health Spa Resort Hévíz megnyitása óta folyamatosan színesíti szolgáltatásait lépést tartva az aktuális trendekkel, hogy vendégei minden óhajának eleget tehessen. A hat medencével, négyféle szaunával és saját gyógyászati részleggel büszkélkedő szálloda tökéletes lehetőséget biztosít arra, hogy megszakítsuk a hétköznapok rohanását – akár családdal, akár barátokkal érkezünk. Feltöltődés és megújult szaunavilág A hétköznapok stresszes életvitelével és az állandó időhiánnyal csak úgy lehet felvenni a harcot, ha az egészségmegőrzésre és az aktív pihenésre, mozgásra, relaxálásra is időt szakítunk. A kényeztető szállodai környezetben minden adott a kiürült energiaraktárak feltöltéséhez, pihenéshez, rekreálódáshoz és szépüléshez. A legutóbbi beruházás eredményét élvezhetik a frissen felújított és kibővített szauna világot kipróbáló vendégek. A bővebb szolgáltatásokat nyújtó csodaszép szauna részlegen finn szauna, aroma szauna, infraszauna, gőzkabin, élményzuhany és fűtött pihenőágyakkal berendezett pihenő tér várja az egészséges életmódra törekvőket és a kikapcsolódni vágyókat. A különleges fenyőburkolattal és fényeffektekkel hangulatossá tett belső tér kivívta a vendégek elismerését, sokakat csábít az új szauna blokk kipróbálására. A szaunából, mint a fürdők és szállodák egyik kötelező, ámbár meglehetősen egyhangú közegéből mára önálló attrakció lett. A Sauna Session Professional csapata, élén a Magyar Wellness és SzaunaClub vezető trénerével, Szabó Zoltánnal, a Danubius szállodákkal közösen azért dolgozik, hogy a vendégek hétről hétre a legváltozatosabb, minőségi szaunaprogramokon vehessenek részt és szórakozás közben szívhassák magukba a szaunakultúrát. A gyógyászati részlegen gyógymasszázsok, iszappakolások, az Emporium wellness és szépségszalonban luxus színvonalú arckezelések, wellness masszázsok, aromafürdők várják a vendégeket. A vízivilágban kipróbálhatjuk a gyógy-, úszó és termálmedencéket, jacuzzit, élményfürdőt víz alatti zenével és esténként fényjátékkal. Májustól szeptemberig a kerti termálmedence is megnyit a napozóterasszal együtt. A wellness és gyógyszolgáltatások széles kínálatában a sóbarlang terápia, yumeiho masszázs, biorezonancia terápia vagy a bemer magnetoterápia csupán néhány a számos igénybe vehető különleges kezelés közül. Nem érdemes kihagyni! Hévíz több, mint csupán gyógyfürdő! Az idelátogatókat izgalmas programok, élmények várják, melyek színesítik az itt tartózkodást, amelyeket mindenképpen érdemes kipróbálni. Mit szólna egy mézes vagy sós-pálinkás szauna szeánszhoz a kerti rönkszaunában? Vagy a halpedikűrhöz? Egy gourmet boresthez, ahol az ínycsiklandó menüt mindig egy neves borászat kiváló boraihoz készítik? Egy kiváló pálinka szortiment kóstolásához? A helyi termelői piacról ínyencségek beszerzéséhez? Tárlatvezetéshez a keszthelyi Festetics kastélyban? Az egregyi Árpád-kori kőtemplom meglátogatásához, amely alatt két Szent György energiavonal metszi egymást? Esetleg egy kenutúrához a gőzölgő vizű hévízi patakon? Gyűjtsünk be egy csokornyi élményt, hogy a dolgos hétköznapokon bőven legyen mire visszaemlékezni! Forrás: https://napidoktor.hu/index