Segítség a pároknak – áttörés a korai magömlés kezelésében!

A Magyar Szexuális Medicina Társaság a tavalyi évben indította el Tiéd a kontroll! elnevezésű, a korai magömléssel kapcsolatos felvilágosító kampányát. A korai magömlés ötből egy férfit érint, ez a leggyakoribb, mégis a leginkább aluldiagnosztizált és alulkezelt szexuális diszfunkció. Több férfit érint, mint a merevedési zavar. Sokáig gondolták azt, hogy a korai magömlés főként lelki okokkal magyarázható, mostanra azonban egyértelművé vált, hogy a korai magömlés hátterében a központi idegrendszer problémája áll. Jó hír, hogy létezik orvosi segítség és megoldás a problémára.

A korai magömlésnek számtalan definíciója létezik. A Mentális Betegségek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve, a DSM-V meghatározása szerint akkor beszélünk korai magömlésről, amikor az orgazmus és a magömlés állandóan vagy visszatérően, minimális szexuális ingerlés hatására behatolás előtt, közben, vagy röviddel utána következik be, még mielőtt az a férfi szándékában állna. Kulcsszó tehát a kontroll, ezért is kapta a felvilágosító kampány a „Tiéd a kontroll” elnevezést. A korai magömlésben szenvedő férfiak 95%-a az ejakuláció „nagyon gyenge” vagy „gyenge” kontrolljáról számoltak be.

Hogyan kezelhető a korai magömlés? 

A korai magömlést elsősorban pszichés problémának tartották és évtizedeken keresztül magatartásterápiával és kognitív terápiával kezelték. Általánosságban elmondható, nincs olyan kutatás, mely bizonyítaná a magatartásterápiák hosszú távú sikerét. Ma már a gyógyszeres kezelések és alkalmi kezelések kerültek inkább előtérbe.

A korábban javasolt pszichológiai és fizikai technikák arra irányulnak, hogy a férfiak felismerjék a korai magömlés jeleit, ezzel lehetővé váljon számukra, hogy kontrollálják az ejakuláció folyamatát.

A stop-start és az összenyomásos technika hosszú távon nem megoldás

A leggyakrabban használt technikák a “stop-start” technika (melyet először Dr. J. Semans vezetett be 1956-ban) és az “összenyomásos” technika (melyet a Masters and Johnson írt le 1970-ben). Ezeknek a technikáknak számos fajtája használható, de klinikai kutatások kimutatták, hogy a kezdeti 50-60%-os arányú sikereket követően hosszú távon nem lehet velük eredményt elérni. A “stop-start” technika helyett, mely a hölgypartnerek számára nem kielégítő, jobb a férfiaknak, ha megtanulják, hogyan irányítsák és csökkentsék a szexuális izgalmuk szintjét azáltal, hogy lassabb, érzékibb mozdulatokat végeznek, miközben mélyen és lassan veszik a levegőt. A cél az, hogy az izgalmi állapotot az ejakulációt megelőző küszöb alatt tartsák, miközben az erekciót megtartják. Ennek a légzés általi kontrollnak valóban nyugtató hatása van, és úgy tűnt, hogy működik is. De klinikai kutatások ismét bebizonyították, hogy ezzel a technikával sem érhetők el hosszú távú és maradandó eredmények.

korai magomles01

A szexuális érintkezés előtti önkielégítés súlyosbíthatja a korai magömlés tüneteit

Önkielégítés a szexuális érintkezés előtt egy olyan technika, melyet nagyon sok fiatal férfi használ. Az önkielégítést követően a pénisz érzéketlenebb, lehetséges következményként egy késleltetett ejakuláció következik be. Egy más megközelítésben a férfi megtanulja felismerni a megnövekedett szexuális izgalmát, és képes lesz ezt egy olyan intenzitás alatt megtartani, ami végül beindítaná az ejakulációt reflexét. Bár rövidtávon ezek a technikák sikeresek lehetnek, lehetséges, hogy csak súlyosbítják a korai magömlés tüneteit. Hiszen ahelyett, hogy megszüntetnék őket, szándékosan figyelmen kívül hagyják vagy letörik a szexuális érzéseket annak érdekében, hogy ezt az állapotot kontroll alatt tartsák. Ezen kívül a rossz önkielégítési technikák, pl. a non-stop ingerlés a csúcs eléréséig tovább akadályozhatja az ejakuláció feletti kontroll mechanizmus kifejlődését.

Ha krémekkel érzéketlenné tesszük a péniszt, az a nő orgazmusra való képtelenségét is okozhatja

Helyi krémek, vagy sprayk tartalmaznak olyan összetevőket, mint a lidocain vagy a prilocain, mely érzéketlenné teszi a péniszt, ezáltal késlelteti az ejakulációt. Ezen szerek használata a kutatások szerint csak mérsékelt sikerekhez vezetett. Ezeket a szereket gyakran nehéz adagolni, éppen ezért sokszor nem következett be erekció valamint ejakuláció. A partnerre is átvivődtek ezek az anyagok, amelyek az orgazmusra való képtelenséget okozhatták.

Dupla óvszerrel nem lehet figyelni a szexuális érzéseket

Egyéb önsegítő technikák, mint a dupla óvszer használata vagy érzéstelenítőt tartalmazó óvszer (“késleltető” óvszer), kezdetben jelenthet sikereket, de hosszú távon éppen a korai magömlés tüneteinek erősödését nem pedig megszűnését jelenti, azáltal hogy szándékosan figyelmen kívül hagyják vagy letörik a szexuális érzéseket annak érdekében, hogy ezt az állapotot kontroll alatt tartsák.

kamaszszex

Áttörés a korai magömlés kezelésében

A korai magömlés háttérben egy idegrendszeri vonatkozás is áll, mely kezelhető. A korai magömlés összefüggésbe hozható az alacsony szerotonin szinttel, mely az ejakulációt is irányítja.

„Nyilvánvalóan szükség van a korai magömléssel kapcsolatos tudatosság növelésére, ugyanis sok érintett férfi és pár van, akik csendben szenvednek. Azon szakemberek számára, akik nap mint nap foglalkoznak szexuális zavarokkal, áttörést jelent, hogy létezik olyan gyógyszer, mely bizonyítottan segíthet ezeknek a pácienseknek” – hangsúlyozta Fekete Ferenc, urológus, a Tiéd a kontroll! elnevezésű kampány mögött álló szervezet, a Magyar Szexuális Medicina Társaság elnöke.

Bármelyik fajtájáról is legyen szó a betegségnek, elengedhetetlen, hogy egy helyes diagnózis és kezelési terv érdekében az érintett orvosával konzultáljon a beteg. Létezik megoldás, nem kell tovább szégyenkezni emiatt az állapot miatt!

Forrás: