A D-vitamin kulcsfontosságú a lombikprogram során

A D-vitamin kiemelten fontos a termékenység megtartásában is, ami azt jelenti, hogy még akkor sem szabad megfeledkezni a pótlásáról, ha a pár már eljutott az utolsó lehetőségig, vagyis a lombikprogramban való részvételig.

Az őszi-téli időszak a D-vitamin szempontjából nem éppen a legkedvezőbb. Ilyenkor kevesebb a napsütés, és mi is több ruhát veszünk magunkra, vagyis a D-vitamin szintünk akár jelentős mértékben is csökkenhet, ami nem jó hír, különösen úgy, hogy hazákban a lakosság zöme D-vitamin hiánnyal küszködik.

Lombik

Az orvosi segítséggel történő mesterséges megtermékenyítés sok pár esetében az utolsó kapaszkodó, az utolsó lehetőség arra, hogy a nő gyermeket szülhessen. Bár magát a megtermékenyítést a szakemberek végzik el, pontosabban jelentős segítséget “nyújtanak” a sejteknek az egyesüléshez, de ez messze nem jelenti azt, hogy a párnak nincsen más dolga, mint mintát adni és izgulni.

Azzal már foglalkoztunk, hogy a férfiak már jóval a mintaadás előtt jó, ha elkezdenek számukra létrehozott, jó hasznosulású és szerves kötésű anyagokat tartalmazó vitaminkészítményt szedni, hiszen ezzel akár jelentős mértékben is javítható a spermiumok minősége – vagyis csökken a koraszülés, a vetélés és a genetikai gondok kialakulásának kockázata. De a nő szerepe a mesterséges megtermékenyítés után gyakorlatilag pontosan ugyan az, mint a természetes úton fogant babánál, vagyis teljes egészében a kismama fedezi magzata minden tápanyagigényét” – mondja dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos, a ratkotunde.hu szakértője.

D-vitamin, vérvétel

Fotó: 123rf.com

A terhesség az terhesség?

Miután a beültetés megtörtént, a női szervezet végzi a dolgát, hiszen megkapta a kellő stimulációt. Csakhogy ez nem mindig elég. Az, hogy természetes módon nem sikerült a családalapítás olyan gondokat is feltételez, melyek sajnos könnyen meghiúsíthatják a beültetést, vagy az új kis élet kihordását.

A várandósság mindenképpen komoly kihívás a szervezetnek, így bár a lombik program során hormonálisan felkészítik a női testet a terhességre, a tápanyagok megfelelő pótlására így is nagyon nagy szükség lehet. Itt ráadásul előnyben is vagyunk, hiszen pontosan meg tudjuk tervezni a teherbe esés időpontját, vagyis hatékonyan tudjuk felkészíteni a szervezetet a várandósságra.

Vitaminok

Ahogyan azt a bevezetőben is említettük, a D-vitaminnak kiemelkedő szerepe van az egészség megtartásában, de a termékenység megőrzésében is. Az elmúlt években számos megfigyelés igazolta, hogy jobb az in vitro megtermékenyítések eredménye azoknál a nőknél, akik D-vitamin szintje megfelelő a várandóssághoz (≥30 ng/ml). Ugyanakkor a D-vitamin megfelelő hasznosulásához szem előtt kell tartani néhány dolgot:

  • A D-vitamin hasznosulása lényegesen jobb D3 formában, vagyis olyan készítményt keressünk, mely így tartalmazza ezt az anyagot.
  • A hasznosulás elősegítésére érdemes olyan készítményt keresni, mely kalciumot, magnéziumot, B-vitaminokat és sok más anyagot is tartalmaz, hiszen az egyes anyagok segítik mások felszívódását. Ha pedig mindehhez azt is figyelembe vesszük, hogy a szerves kötések (-citrát; -glükonát) akár 80%-kal is jobb hasznosulást eredményez, akkor mindenképpen érdemes olyan készítményt keresni, mely szerves kötésű anyagokat tartalmaz, és megfelelően komplex.
  • A várandósság kihívás a testnek, amit a megfelelő tápanyagpótlással képesek vagyunk hatékonyan támogatni. A kulcsszó itt a megfelelő, ugyanis a várandósság nem egyetlen nagy egység. 3 trimeszterre, azaz 3 fejlődési szakaszra tagolódik, és az egyes szakaszok tápanyagigényei nem azonosak! Vagyis a hatékony tápanyagpótláshoz a fentiek mellett az is kell, hogy a kiválasztott várandósvitamin megfelelően tagolt legyen, képes legyen figyelembe venni az eltérő trimeszterek eltérő igényeit.

Olvasd el ezt is!

Lombikra készülsz? Nem elég a Leiden mutáció ellenőrzése

Forrás: Napidoktor.hu