Jó alvás, egyenlő jó memória

Az alvás minőségének javításával talán lassítható az időskorban jelentkező memória romlása – adtak hangot reményüknek a szakemberek egy tanulmányban.

Memória és alvás

Nature Neuroscience című folyóiratban közölt tanulmány szerzői közvetlen kapcsolatot mutattak ki az öregedő agy, az alvás és a memória között. A vizsgálatok tanúsága szerint az öregedő agyban bekövetkező változások negatívan befolyásolták a mély alvás minőségét, ez pedig rontotta a memóriaraktározási képességet.

Fotó: 123rf.com

A kaliforniai Berkeley Egyetem kutatói szerint ez idáig nem lehetett tudni, hogy az agyat, az alvási szokásokat és a memóriát érintő változásokat az öregedés egymástól elkülönülő, vagy mélyen összekapcsolódó jeleiként kell-e kezelni. A kutatók most 36 ember bevonásával készítették el tanulmányukat, amely során számos vizsgálatot végeztek.

A résztvevők a húszas és a hetvenes éveikben járó korosztály tagjai közül kerültek ki. A szakemberek első lépésben azt bizonyították, hogy a mediális prefrontális kéreg nevű agyterület állapota alapján meg tudják mondani, hogy az adott személy esetében mennyi mély – vagyis lassú hullámú – alvásra lehet számítani. Ezen agyterület ugyanis alapvető fontosságú a mély alvás fázisába való belépésben, ám működése a kor előrehaladtával fokozatosan gyengül.

foto:123rf.com

Második lépésként a kutatók bebizonyították, a mély alvással töltött idő mennyiségéből kikalkulálható, hogy az emberek miként teljesítenek a memóriateszteken. A jó minőségű alvásban bővelkedő fiatalabb páciensek jobb eredményeket értek el a teszteken, mint a rossz minőségű alvással küzdő idősebb társaik – adta hírül a BBC News.

Honnan ismerjük fel az alvászavart? Új eszköz az inszomnia kezelésében

“A lassú hullámú alvás kulcsfontosságú szerepet játszik a közelmúltban szerzett új emlékek bevésődésében – húzta alá Matthew Walker, a tanulmány egyik szerzője. – Olyan ez, mint megnyomni a ‘mentés’ gombot”. A kutatók szerint az alvás minősége javítható azáltal, ha éjszakánként elektromossággal stimulálják a megfelelő agyterületet. Mint hozzátették: a módszer hatékonynak bizonyult a fiatalok memóriateljesítményét nézve, ezért hamarosan az idősebb pácienseknél is tesztelni akarják az eljárást.

Forrás: https://napidoktor.hu/index