Hogy jól aludjon a gyermek – Mit tegyünk és mit ne a nappali alvás idején?

Vegyük észre, ha a baba álmos!

A pici gyermekeknek napközben is szükségük van alvásra – sokat szundítanak és meg kell teremtenünk számukra a lehetőséget arra, hogy pihenhessenek, amikor igénylik. Érdemes azonban okosan kezelni a nappali alvásokat, hogy ne gátoljuk utána az éjszakait. Íme néhány tipp!

Egy kisbaba mindennapjaiban sokkal nagyobb szerepet játszik az alvás, mint a felnőttekében. Napjai jó részét azzal tölti, hogy pihen.

Figyeljünk azonban mindig arra, hogy mikor álmos a gyermek és mikor van szüksége nappali alvásra, teremtsük meg az esélyét annak, hogy lehetőleg éjszaka is eleget alhasson. Lássuk, hogyan?

1.Ismerjük fel, ha a gyermek álmos

Ha a kicsi ásít, tudható, hogy itt az ideje az alvásnak. Ám más jeleket is ad a csecsemő: megdörzsöli a szemét, sír vagy nyugtalan. A túl fáradt babák nehezebben nyugszanak meg az alváshoz, azaz nagyon fontos ezekre a dolgokra figyelni. Az idősebb gyerekek álmosságát az ügyetlenkedés, a hiperaktív viselkedés és a túlzott ragaszkodás is jelezheti.

2.Ne keltsük fel a babát

Mit tegyünk, ha a kicsi elaludt az autós ülésben? Fogjuk és vigyük be a szobába, tegyük le hordozóstól a padlóra, ne a kanapéra vagy az asztalra. Hadd fejezze be alvását az autósülésben. Maradhat nyugodtan becsatolva és tartsuk rajta a szemünket. Egy rövid alvás teljesen rendben van, de azt ne hagyjuk, hogy egész estig aludjon. A legbiztonságosabb egyébként, ha egy kemény matracon altatjuk a hátán.

Foto:123rf.com

 

3.A babák sokat alszanak

Újszülött gyermekünk napi 16 órát alhat, s csupán addig van ébren, amíg eszik, illetve kicseréljük a pelenkáját. Ahogy idősebb lesz a baba, egyre kevesebbet alszik nappal és többet éjjel. 6 hónapos korára képes lehet arra, hogy átaludja az éjszakát, nappal pedig 2-3-szor pihen. Ám akkor se aggódjunk, ha ezt nem teszi – hiszen minden kisbaba más.

4.Ne kiruccanás alatt altassunk

Vonzó lehet a szundikálás idejét beleszorítani a kocsikázós és egyéb kiruccanós időbe, időnként valóban rendben is van. Ám ha állandóan akkor hagyjuk aludni, amikor kimegyünk vele, a gyermek számára nem biztosítjuk a kellő nyugalmat a pihenéshez. Ha folyton fáradtnak látszik, a napunk pedig zsúfolt, rendezzük át valamiképpen a napi „menetrendet”. Kérhetünk segítséget is valakitől, így biztosíthatjuk, hogy amíg ügyeket intézünk, a baba nyugodtan alszik otthon, felügyelet alatt.

5.Etessünk, tartsunk egy kis szünetet, majd altassunk

Természetes, hogy egy kisbaba etetés után álomba merül – a szoptatást vagy cumisüvegből etetést követően ez kiváló arra is, hogy anya és baba közelebb érezze magát egymáshoz, kialakuljon a fokozott kötődés. Idővel ugyanakkor megtörténhet, hogy a gyermek már csak így tudja álomba ringatni magát. A babáknak meg kell tanulniuk önállóan elaludni. Legjobb tehát, ha etetés után várunk egy kicsit és csak valamivel később tesszük le a csemetét pihenni. Olvassunk egy történetet vagy cseréljük ki a baba pelenkáját a kettő között.

6.Nyújtsuk a nappali alvásokat

A baba elmúlt 6 hónapos és még mindig 20 perces alvásokat igényel napközben? Ösztönözzük inkább kevesebb, de hosszabb alvásokra. Igyekezzünk ébren tartani, húzzuk az időt két alvás között, fokozatosan. Mindegyik alvás legyen 1-2 órás. Ezzel az éjszakai nyugodt alvást is elősegítjük.

baba, alvás, cumi

Fotó: 123rf.com

7.Alakítsunk ki megfelelő rutint

Ragaszkodjunk a kialakított rutinhoz, ha lehetséges – segítsünk a gyermeknek a jobb alvásban azzal, hogy mindennap ugyanannyi napközbeni pihenést „engedélyezünk” neki. Kerüljük a késő délutáni alvásokat. Ha a gyermeknek gondja van az elalvással éjjel, korábban legyenek a napközbeni alvások, ha pedig túlságosan az estébe nyúlnának, inkább keltsük fel a babát. Érdemes mindig a kiságyát használni a pihenéshez, ugyanis azzal fogja társítani az alvást és ez éjszaka is előnyünkre válhat.

8.Ne rohanjunk be mindenért

A tüsszögés, csuklás, nyöszörgés, sóhajtozás mind a gyakran előforduló „baba-zajok” közé tartoznak, ezért nem kell állandóan berohanni a szobába, mi történt a gyermekkel. Még a nyugtalankodás és a sírás is jelentheti azt, hogy a csecsemő éppen megnyugtatja magát. Várjunk egy kicsit, mielőtt bemegyünk és ellenőrizzük, minden rendben van-e vele, kivéve persze, ha úgy érezzük, nincs biztonságban, éhes vagy rosszul érezheti magát valami miatt.

9.Tegyük le a babát, amikor felébredt

Néhány hét után a babának nem kell feltétlenül elaludnia, amint letesszük. Elég, ha álmos. Meg kell tanítanunk a gyermeket arra, miként aludjon el magától, anélkül, hogy ringatnánk, megetetnénk vagy a karunkban tartanánk. Ez abban is segít majd neki, hogy visszaaludjon, ha felébred éjjel.

10.Gondoskodjunk a biztonságról

Amennyiben a csecsemő elalszik a kanapén, az ágyon, padlón vagy akár vízágyon, vigyük el onnan – ezek a helyek nem elég biztonságosak a számára. Mindig fektessük a helyére és a hátán altassuk, hogy megelőzzük a hirtelen csecsemőhalál szindrómát. A takarókat, párnákat, plüssállatokat ne tartsuk a gyermek közelében és ne tegyük ki annak a veszélynek sem, hogy más gyerekekkel vagy állatokkal együtt aludjon. Ha ezekre az alapvető dolgokra odafigyelünk, nem kockáztatjuk a csecsemő biztonságát.

Mi segíthet a gyerekeknek az elalvásban?

 

Forrás: Adrina - napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.