Görög Zitáéknál nem volt kérdés az apás szülés 2013-01-11 Babaváró Megosztás: Tweet Nálunk nem volt kérdés, hogy Apa velünk tart-e! Azt hiszem, vissza sem tarthattam volna, akkora szeretet és kíváncsiság feszült benne. Hisz az élet kapujába nem mindennap nyer betekintést az ember. Milussal májusban kezdődött az életünk, így volt lehetőség sok friss gyümölcsre, zöldségre. Naponta több kiló szőlőt küldtem neki le a zsinóron. Szerette, és nem meglepő, hogy most is az egyik kedvence a szőlő. Attila, mint minden férfi, óvott a bevásárlástól, a lépcsőzéstől, és mire végzett az összes szakirodalommal, már nem lubickolhattam a kádban sem.Persze én is képeztem magam! A második babavárás éppen ezért sokkal könnyedebb, lazább és vidámabb volt, és teljesen aggódásmentes. Attila mellettem állt mindvégig, bár az első babucinál ezt nem éreztem mindig 100 %-osnak. Úgy gondolom, az aggódás és az ismeretlentől való félelem hitette ezt velem. Sokszor úgy éreztem, ő nem tudhatja, min megyek keresztül.Elvesztettem az addig oly biztos kapaszkodóm, és ketten kézen fogva bukdácsoltunk néha új kis életünk felé. Az aggodalmas napok csak ritkán ütötték fel a fejüket, és szerencsére gyerkőcös barátaink mosolyogva fogadták kérdéseinket, ami megnyugtatott bennünket. Rengeteget sétáltunk, nagyokat ettünk, nevettünk, és felszedtünk egy kicsit. Na jó, nem kicsit. Attila 10-12 kg-mal lett férfiasabb és pedig 25 kg-mal nőiesebb. A dokinak sem tűnt fel, csak az utolsó hetekben.Mivel minden vizsgálati eredményem rendben volt, a plusz kilók pedig arányosan csinosították a combomat és pocakomat, nem kellett diétáznom. Bevallom, magam is meglepődtem a mérleg állásán. Szülés után azonban a pluszok nagyrészt eltűntek. Úgy 5-6 kg maradt rajtam a mai napig.Homeopátiás készítményekkel, tornával és sok-sok szeretettel készülődtünk családdá válni. Január 23-án Milus űrhajója közeledett a Föld felé. Reggel fél 7-kor kihúzta a dugót, mi pedig izgatott mosollyal rohantunk a Margit Kórházba. Sajnos a kis asztronauta meggondolta magát és már nem igyekezett annyira, mint előtte. Ez a hirtelen váltás a mai napig jellemző rá. Így császárral született, és Attila nem lehetett végig mellettünk. De a vajúdási időben mindvégig segített. Aztán egy kis ablakon kukucskált. Az, hogy a szemébe nézhettem, felért bármivel. Az epidurális érzéstelenítő életem legrosszabb kalandja volt. Bár örök hála Lacza Tibor dokinak, aki nélkül Milus nem landolt volna, megfogadtam, ha nem muszáj, soha többet nem szülünk Apa nélkül, epidurállal és császárral. Éjszakáként Atika is felkelt velem, vagy behozta a picikét, aztán szopiztatás után ő altatta vissza. Minden moccanására és lélegzetvételére ugrottunk. Lassan beleszoktunk az új tempóba, de nem volt egyszerű. Aztán beosztottuk az alvást, és így kicsit többet pihentünk mindketten. Az együtt elalvás és ébredés szünetelt. Attila rengeteget vállalt és vállal a mai napig is. Mivel közben a Margit Kórház az életben maradásáért küzdött, dokit is váltottunk. Sokszor. Már tudtuk, mi vár ránk, mit szeretnénk és milyen körülmények között. Attila hetekkel Lotti baba érkezése előtt meglepett egy gátmasszázs olajjal, ami rendkívül sokat segített a későbbiekben.Bár mindvégig ott lebegett a császár lehetősége, természetes szülésre készültünk. A Tétényi úti kórházban találtunk Kondor Kata szülésznőre és a Balázs dokik klánjára, akik egy teljesen új nézőpontot mutattak nekünk. Tudtuk, mi miután fog következni, Attilának mi a feladata, és még azt is, milyen hangot fogok kiadni, amikor a kicsi a medencébe ér. Ketten üldögéltünk a labdán, és vártuk, vajon a kis hölgy is olyan makacs teremtés lesz-e, mint a nagytesója. De Lotti baba halkan szuszogva, Apával, epidurál nélkül és nem a vészkijáraton érkezett. Forrás:
