Egészségtelen magyarok

A WHO egy közelmúltban végzett felmérése alapján Magyarország az EU legegészségtelenebb országai között végzett.

Dr. Chen Zhen, a tradicionális kínai orvoslás szakértője szerint a mindenkori kormány felelőssége is több figyelmet fordítani a témára, olyan új jogszabályokat alkotni, melyekkel megállítható ez a folyamat. Az egészségre való nevelés nemcsak kiegyensúlyozottabb generációt eredményezhet, de a társadalom felemelkedését, a gazdasági jólét elérését is szolgálhatja.

A World Health Organization (WHO) egy közelmúltban napvilágot látott közleménye szerint Magyarország az Európai Unió egyik legegészségtelenebb országa Bulgária és Románia mellett. Amikor Dr. Chen Zhen (ejtsd: Csen Zsen), a hagyományos kínai orvoslás (TCM) szakértője húsz évvel ezelőtt először érkezett Magyarországra egy orvos csoport tagjaként, meghökkenten figyelte a magyarokat, amint sóval alaposan megszórt lángost, félig nyers füstölt sonkát falatoztak jóízűen.7019 Kínában ugyanis szinte köztudott, hogy a magas sótartalmú élelmiszerek károsítják az emésztőrendszert, a sóban-ecetben pácolt zöldségek, füstölt húskészítmények pedig rákkeltő anyagokat tartalmaznak. Ha gyakran fogyasztunk ilyen ételeket, megnő a gyomorhurut és a gyomorfekély, valamint a rák kialakulásának veszélye is.

Mára világossá vált a professzor számára, hogy a helyes táplálkozási szokások és az egészséges életmód kialakítása a magyar társadalom legsürgősebben megoldandó feladatai közé tartozik.

Szomorú tény, hogy a magyarok átlagéletkora Európában a sereghajtók között van, mondta el Dr. Chen Zhen a WHO felmérése kapcsán. A TCM szakértő szerint a kormány felelőssége is több figyelmet fordítani a témára, olyan új jogszabályokat alkotni, melyekkel megállítható ez a folyamat ? hiszen van erre nem egy pozitív nemzetközi példa. Az egészségre való neveléssel a jövő generációk egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet élhetnének, és nem utolsó szempont, hogy az egészségügyi kiadások is nagyban csökkenthetőek lennének. A társadalom felemelkedéséhez, a gazdasági jólét eléréséhez nélkülözhetetlen az egészséges emberek alkotta társadalom.

Forrás: