Bangó Margit sírva nevetett 2010-09-25 Sztáregészség Megosztás: Tweet Bangó Margitot mostanában csak jókedvűen lehet látni, de volt az életében egy időszak, amikor nem volt oka a nevetésre. Ő mégis emelt fővel tűrte a megpróbáltatásokat. Bár nehezen hihető a vitalitását elnézve, Bangó Margit idén már a 60. születésnapját ünnepelte. Zenei tehetségét volt honnan örökölni: édesapja hivatásos cimbalmosként élt, édesanyja pedig szinte mindig énekelt a gyerekeknek. Margitot is ő indította el a karrier útján, amikor a 17 éves lányt benevezte a Magyar Rádió tehetségkutató versenyére. A hírnév majdnem véget is ért ezen a ponton, mert először a megilletődött vidéki lány torkán egyetlen hang sem jött ki a fővárosi rádióstúdióban, ám ahogy összeszedte magát, bebizonyította, nem volt hiábavaló az a hosszú utazás. Számos “hakni” után – belföldön és külföldön egyaránt – a ’90-es évek elején újabb jelentős fordulópont következett az énekesnő életében: hivatalosan is a Száztagú Cigányzenekar szólistája lett. A sikertörténetet azonban egy szörnyű betegség törte majdnem ketté, amikor 2003-ban mellrákot diagnosztizáltak a sztárnál. Az első vizsgálatok után úgy tűnt, nincs esélye Bangó Margitnak, az orvos annyit mondott, nem lehet megműteni a daganatot. Az énekesnő azonban úgy döntött, nem adja fel, és közölte az orvossal: saját felelősségre mégis vállalja a műtétet.Akkor történt az első csoda, mert nemhogy túlélte a kockázatos beavatkozást, de mellamputáció nélkül sikerült eltávolítani a daganatot. Utána azonban a kemoterápia következett, ami ugyancsak megviselte az énekesnőt. A Sztárportré adásában többek közt erről mesélt, és hogy hogyan sikerült lelkileg erősnek maradnia a megpróbáltatások közepette is. “Nem titok, hogy régen nagyon beteg voltam, mellrákom volt. Kemoterápia előtt jött az orvosom és mondta: Margitkám, jöjjön valaki érted, vigyenek ki a kórházból, a gyönyörű hajadat le kell vágni, mert a kemoterápiától el fog hullani. Jött a kislányom, elvitt a fodrászhoz, levágták a hajamat. Ez kicsit megrendített, mert a hajamban éreztem mindig az erőmet, mindig csodaszép volt. Rövid hajjal visszamentem a kórházba, kicsit elkeseredve, de aztán vigasztalódtam az evangéliumból. Onnan mindig megkaptam, és megkapom az erőt. Lényeg a lényeg, nagyon-nagyon bántott a rövid haj, soha életemben nem volt fiú frizurám. Másnap reggel a két húgom megjelent a kórházban, ugyanolyan rövid hajjal. Jöttek viccelődve, és mondták, hogy nem csak te divatozol, hanem mi is. Rám jött a sírás, sírva nevettem.” Forrás:
