„Az asszony nem pusztán a köldök és a térd közötti műveleti terület” 2013-05-19 Babaváró Megosztás: Tweet Kolozsvárra látogatott a Születés Hete előadójaként dr. Bálint Sándor szülész-nőgyógyász főorvos, pszichoterapeuta, szexológus, akit az alternatív szülés pártolójaként és a kórházi otthonszülés magyarországi meghonosítójaként tartanak számon. Bálint doktor Sepsiszentgyörgyön született 1944-ben – édesapja nagyváradi és kolozsvári gyökerekkel és kötődéssel is rendelkezik –, és amint azt teltházas előadása során elmondta: a szülőföld hívó szavát érezte, amikor Erdélybe jött találkozni a magyar családokkal, és beszélni a pályán eltöltött több mint négy évtized tapasztalatairól, de főként a gyöngéd szülésről. – A szülés mindig misztikusnak, tabutémának számított, de talán soha annyira, mint az utóbbi években, amikor mintha két párt állna egymással szemben: az egyik a nagyon természetes, minden beavatkozástól mentes, míg a másik a túlmedikalizált szülést hirdeti. Az igazság nyilván valahol középen van, de hogyan tudunk eljutni oda? – Én immár negyedszázada ezen a bizonyos középúton haladok. A kérdésében azonban már éreztem egy kis minősítést is az orvosok irányában azzal a szóval: túlmedikalizált. Az orvosok szerint ez az etalon, amit tanulmányaik során elsajátítottak, és a különböző klinikákon végzett gyakorlati munka során tapasztalatként megszereztek. Az asszonyok ezt másként látják. A két tábor valószínűleg mindig is létezett, amióta az orvosok, a szakegészségügy belépett ebbe a misztikus, csodás folyamatba, ami a születés. Hiszen ez több egyszerű biológiai eseménynél, az orvosok mégis kontroll alatt akarják tartani. Bizonyos évszázadokban az asszonyok csak akkor hívtak orvost – ha egyáltalán volt erre lehetőségük vagy pénzük –, amikor már fenyegetett a katasztrófa. A társadalmi viszonyok fejlődésével az orvostudomány is haladt, megjelentek a szakorvosok, létrejöttek a kórházak. A tapasztalatot pedig azok az orvosok adták át, akik olyan esetekben kellett, hogy beavatkozzanak, amelyeket hagyományos természeti módszerekkel a bábák már nem tudtak megoldani. Mindannyiunknak lehetnek olyan irodalmi emlékei, amelyben elhangzik a mondat: Uram, döntse el, a gyereket vagy az asszonyt mentsük… Ez valós helyzet volt, és biza jó néhányszor az asszonyt választották, de az is előfordul, hogy az anya inkább feláldozta az életét, hogy a gyermek megmaradjon. – A 20. századra, főleg Semmelweis munkássága nyomán még inkább megerősödött a bizonyítékokon alapuló orvosi védelmi rendszer. Az orvosok egyre inkább meggyőződhettek arról, hogy beavatkozásokkal életeket menthetnek, kézmosással meg lehet előzni különféle veszélyes fertőzéseket. Ezek az eredmények pedig még jobbak lehetnek, ha már a terhességre is figyelnek. Természetesen a társadalom mindig eredményorientált: mindenki szép, egészséges gyermeket és anyát szeretne látni. – Negyvennegyedik éve vagyok a pályán. Amikor kezdtem, harminc ezrelék volt a magzati veszteség, tehát ezer gyerekből harminc meghalt. Most tíz ezrelék. Tehát még mindig veszítünk el gyerekeket, és a svéd adatokhoz képest még mindig a kétszeresét. Ezek komoly ütőkártyák, hiszen a 21. századra még inkább értékké vált a gyerek – azzal a régi felfogással ellentétben, hogy az Isten adta, az Isten elvette, majd születik másik. Egyre idősebb korban szülnek a nők, ez orvosi szempontból nyílt kockázatnövekedést jelent, aminek következtében még inkább figyelni kell rájuk, és erősíteni bennük a kockázati tényezőket. A másik, inkább asszonyi tábor szerint azonban a szülés természetes folyamat, családi esemény, tele szépséggel, nehézséggel, munkával. A két csoport elbeszél egymás mellett. Az orvosok tanulmányaik során eljutottak egy bizonyos korrekt, céltudatos, eredményorientált tudáshoz, az asszonyok pedig ezt túlmedikalizáltnak gondolják. Én velük értek egyet. Olvasd tovább ITT! Forrás:
