Versenyfutás az idővel 2011-02-22 Kórkép Megosztás: Tweet Ha látszólag szép, formás, eleven a baba, az még nem biztosíték arra, hogy minden teljesen rendben van. Megvan keze, lába? Ép, és egészséges? – ezt kérdezi szinte minden anya, amikor újszülött gyermekét először látja. Jókay Kinga, az egyik budapesti egészségközpont gyermekorvosa szerint ilyenkor vizsgálatok egész sora hivatott eldönteni az esetleges egészségügyi rendellenességek korai felismerését. "A kicsik hallásával kapcsolatban különösen fontos az időben felismert, és felállított pontos diagnózis, mivel az első hat hónap kritikus a beszédfejlődés, beszédértés szempontjából" – hangsúlyozza. A hallásvizsgálat tehát különös figyelmet igényel újszülött korban. Ez így van, mivel a leggyakoribb születési rendellenességről van szó, amit az esetek 50 százalékában genetikai rendellenességek okoznak. A másik 50 százalékban pedig szerzett károsodásról van szó, amelyet kiválthatnak méhen belüli fertőzések, bizonyos, terhesség alatt szedett gyógyszerek, koraszülés, vagy akár az arc vagy fül fizikai rendellenessége. A nemzetközi felmérések szerint minden ezer csecsemőből egy-hatot érint a halláskárosodás. Mit jelent a korai szűrés? Magyarországon még legtöbb esetben a hagyományos "próbákat" végzik ezzel kapcsolatban, ami azt jelenti, ha az anya vagy az orvos azt veszi észre, hogy a baba nem megfelelően reagál a hangokra, zajokra, akkor tapssal, csettintéssel "teszik próbára" hallásélességét. Ez a módszer azonban elavult, bizonytalan és szubjektív, ezzel nem szűrhető ki, hogy milyen mértékben és mindkét füllel egyformán jól hall-e a kicsi. A halláskárosodás szűrésének már a születés első hetében meg kell történnie. A korai felismerés rendkívül fontos, hogy szükség esetén a lehető legkorábban, már hat hónapos kor előtt megkezdődhessen a kezelés. A szülő általában csak kétéves kor körül veszi észre a gyerek hallászavarát, és így sok értékes idő vész el, amit már korábban az eredményes kezelésre lehetett volna fordítani. A csettintés és taps helyett tehát ma mást alkalmaznak. Kiváló lehetőség az úgynevezett otoakusztikus emissziós vizsgálati módszer, amely pontos képet ad a kicsi hallásáról, és semmilyen kellemetlenséggel nem jár. A vizsgálat során a baba egyik, majd másik fülébe puha érzékelőt helyeznek, amely halk, kattanó hangokat bocsát ki, és méri a belső fülből érkező válaszreakciókat. A szűrést akkor érdemes végezni, ha a gyerek nyugalomban van, alszik vagy eszik, mert a mérés pontosságát befolyásolja, ha mocorog vagy sír, esetleg a füle tele van fülzsírral, magzatmázzal. Ha a vizsgálat többszöri ismétlés után is kedvezőtlen eredményt mutat, audiológiai vizsgálatot érdemes végeztetni, amelynek során a különböző magasságú hangokra adott agyi reakciót mérik. Ha egy ilyen egyszerű szűrő módszer létezik, miért nem használják általános Ezt magam sem értem. Az Egyesült Államokban 2000-ben törvényt hoztak, hogy az újszülött kibocsátása előtt el kell végezni a hallásvizsgálatot. Úgy tudom, van már nálunk is egy-két szülészeti osztály, ahol alkalmazzák az ingyenes, megbízható szűrést. A mi egészségcentrumunkat is egyre több csecsemővel keresik fel a vizsgálat elvégzése érdekében. Ez a szűrés nem drága, és roppant egyszerű, a műszeren kívül még orvos sem kell hozzá, ápolónő, asszisztensnő képes elvégezni 30 másodperc alatt. A halláskárosodás felismerése után mi a teendő? Ma már különféle kezelési módszerek állnak rendelkezésre, ezek közül a legoptimálisabb kiválasztása mindig a halláskárosodás mértékétől függ – ami lehet enyhe, közepes és súlyos -, illetve az érintett személyek elképzeléseitől. A szülők dönthetnek a hagyományos orvosi megoldások – műtét, hallókészülék – használata mellett, de kérhetik szakemberek segítségét a jelbeszéd, a szájról olvasás technikájának elsajátításához is. Célszerű több oldalról megközelíteni a problémát, és a lehetséges kezelési módokat esetleg kombinálva alkalmazni a hatékony eredmény érdekében. A lényeg mindenképpen az: ne maradjon kezeletlen egyetlen hallássérült gyermek sem. A későn felismert vagy nem megfelelően kezelt halláskárosodás ugyanis igen súlyos következményekkel járhat. A gyerek, aki képtelen megfelelően kommunikálni és megérteni környezetét, magába zárkózik, sérül a lelke, személyiségzavar alakulhat ki nála, csökken az önbecsülése a folyamatos kudarcélmények miatt, nem találja a helyét a közösségben, nehézzé válik számára a társadalmi beilleszkedés, a kapcsolatok alakítása – vagyis egész életére kedvezőtlenül hat, ha ezt az egészségügyi problémát elhanyagolják. Forrás:
