Vízbe ugrasztotta London 2011-07-04 Mozgásban Megosztás: Tweet A Londonban megrendezésre kerülő nyári olimpiai játékok még a visszavonult sportolók versenyszellemét is felkeltették. Sikert hozó próbálkozás vagy kudarca ítélt törekvés? Rácsodálkozásaink hovatovább menetrendszerűek: már-már nincs nap, hogy ne hallanánk újabb és újabb visszatérő sportklasszisról, akit megbabonáz a jövő nyári londoni olimpia. Az ötkarikás játékok közeledtével az egykori világnagyságok közül egyre többen érzik úgy, hogy nekik is ott a helyük a brit fővárosban a bő egy esztendő múlva esedékes csúcseseményen. Természetesen nem nézőként, hanem versenyzőként. A visszatérést, a sportolói pályafutás újrakezdését ki előbb, ki később jelentette-jelenti be, a kérdés már csak az: eleve elvetélt vállalkozás-e az örökifjú aggastyánok, a kortalan matrónák részéről az olimpiai részvétel jogának kiharcolását célzó kísérlet, vagy különleges képességű, törhetetlen akaratú, nem mellesleg jobbára pazar eredménysort maguk mögött tudó emberekről lévén szó igenis végbevihető, sikert hozó próbálkozás, afféle önmegújítás, és nem csupán szánakozó együttérzést kiváltó, kudarcra ítélt törekvés az övék. A választék roppant nagy, mi önkényesen leszűkített érdeklődésünket a vizek, pontosabban a medencék világára fordítjuk: úszónagyságok sajátos reneszánszára összpontosítunk. Nehéz megítélni az esélyt Itt van mindjárt az idei év tán legváratlanabbnak tekinthető bejelentése, mely esetben kevésbé az életkor okozott meghökkenést, hiszen hősünk még nincs harmincéves – bár ebben a sportágban a három iksz hovatovább a veteránok közé sorolja tulajdonosát -, sokkal inkább ama tény, hogy Ian Thorpe – merthogy róla van szó – ötévi szünet, és ne hallgassuk el: méretes, bár igazolást sosem nyert doppinggyanú "lejárta" után döntött a visszatérés mellett. A február eleji közlés inkább azért válthatott ki meglepetést, mert jó egy esztendeje is még mázsa feletti testsúllyal, alaposan elhízva létezett Thorpe, minden szempontból távol az élsporttól. Aztán a legsikeresebb ausztrál versenyzők közé tartozó egykori ikon – aki karrierje alatt 21 világcsúcsot állított fel , és 2001-ben az úszók között elsőként tudott hat aranyérmet nyerni egy világbajnokságon belül, hogy aztán összesen tizenegy vb-elsőségig jusson – előbb titokban nekivágott a "mission impossible-nek", az egyre keményebb edzéseknek, és láss csodát: az ötszörös olimpiai bajnok, első világbajnoki címét 1998-ban, alig 15 esztendősen szerző "Thorpedo" a nyitóakadályon túljutva, lefogyva és egyre biztatóbb tréningeredményei birtokában már bejelenthette: igenis komolyan gondolja a dolgot, és valóban megpróbál kijutni a 2012-es londoni ötkarikás játékokra. Hogy milyen eséllyel? Ezt pillanatnyilag még nem lehet megítélni. Ő maga 2006-os visszavonulásakor így beszélt: "Nehéz döntést hoztam meg, de az órámra néztem, és az azt mutatta, hogy most jött el az idő. Csodálatos és sikeres pályafutás áll mögöttem, de már nem hajt a vágy, hogy aranyérmeket nyerjek vagy világcsúcsokat döntsek." Mostanra a jelek szerint felülvizsgálta nézeteit, és úgy látja, biológiai órája mégsem járt még le. De hogy 30 évesen is képes lesz-e maradandót alkotni, legalább is kérdéses. Hiszen közben nem állt meg a(z úszó)világ, bár Thorpe legjobbját, a 400 m gyorson produkált 2002-es, 3:40.17 perces világrekordját példának okáért csak 2009 júliusában tudták megjavítani, akkor is csak egyetlen századdal. Vagyis ha önmaga legjeinek a közelébe jut, van esélye a londoni olimpiai szereplésre. Igazán okosak azonban – meglehet – csak jövő márciusban leszünk, miután az ausztrál úszók ötkarikás válogatóját megrendezték. A csoda közelében Találgatásra – vagy következtetésre? – alkalmas analógiát mindazonáltal találhatunk, amennyiben a sportág egyik legnagyobbja, a két olimpián kilenc aranyat gyűjtő, összesen 34 világcsúcsot repesztő amerikai Mark Spitz is megpróbálkozott annak idején az idő kerekének visszaforgatásával, igaz, jóval korosabban, mint teszi azt most Thorpe. Spitz 1972-ben, a neki pazar módon hét elsőséget hozó müncheni nyári játékok után, 22 esztendősen vonult vissza, majd – két évtizeddel később – ő is megpróbálkozott az újrakezdéssel. Ám negyven fölött ez a vállalkozás kudarcba fulladt: az amerikainak az volt a célja, hogy ott legyen a 92-es barcelonai olimpián, megküzdött az olimpiai csapattagságért, végül azonban nem sikerült beverekednie magát. A "csoda" közelébe jutott ugyan, ám végül 2 másodperccel elmaradt a kvalifikációs szinttől. Tudunk persze példával szolgálni a lehetetlen vállalkozást kedvelő úszónőkről is, akik szintén Londont célozták meg, és az olimpiai felkészülésnek szentelik újfent magukat, teljes hittel-lélekkel-odaadással. A leghihetetlenebb alakja a sportág örökifjú hölgyklasszisainak kétségtelenül Dara Torres. Az amerikai sztár ugyancsak idén februárban lépett a nyilvánosság elé a meglehet, sokakat sokkoló bejelentéssel: visszatér! A felkiáltójel magyarázatához annyit: 44 évesen teszi mindezt, és ami azt illeti, nem is első, hanem negyedik alkalommal, merthogy annyiszor abbahagyta már – minden alkalommal átmenetileg… Hősnőnk 17 esztendősen, már az 1984-es olimpián is részt vett, legutóbb pedig Pekingben, a 2008-as olimpián három ezüstöt nyert. Azzal pedig, hogy a kínai fővárosban augusztus 10-én 41 évesen és 117 naposan végzett másodikként a 4×100 méteres gyorsváltóval, az olimpiai úszóversenyek történetében a legidősebb érmessé lépett elő. Ötkarikás gyűjteménye momentán 12 medálból áll, a korántsem "tucatdarabból" négy az arany. Családi, baráti környezete már többször is a búcsúztatójára készült, ám Torres valahogy mindig maradt a medencénél, pontosabban az uszoda vizében, és Peking után sem hagyta abba. Aztán úgy tűnt, hogy az idő vasfoga végül csak kifog rajta is, hiszen ízületi és egyéb bajok kínozták, olyannyira, hogy műteni is kellett a térdét, de Dara asszonyt nem olyan fából faragták. Bár másfél évet kihagyott, a sikeres rehabilitációt követően megint azzal állt elő, hogy folytatja úszókarrierjét, és leghőbb vágya, hogy indulhasson Londonban. Ha álma valóra válik, minden idők legidősebb úszóolimpikonja lehet a maga 45 esztendejével. Az sem hétköznapi dolog, hogy a londoni lehet(ne) a hatodik olimpiája, pedig már az öt ötkarikás részvétellel is külön kis történelmet írt az Egyesült Államok úszósportjában, merthogy ilyesmire még senki nem volt képes az amerikai medencetársak közül. A sor folytatódni fog Hozzá képest majdhogynem fruskának minősül az időrendben legutolsó nagy bejelentkező, Janet Evans. Az amerikaiak négyszeres olimpiai bajnok, 39 éves – egészen pontosan augusztusban negyvenedik születésnapját ünneplő – klasszisa, miután titokban május elejétől hat héten át készült, úgy döntött: folytatja, helyesebben hivatalosan is újrakezdi úszókarrierjét. Néhány nappal ezelőtt már versenyen is elindult, stílszerűen szülővárosában, Fullertonban, abban az uszodában, amely történetesen az ő nevét viseli… A kétgyermekes családanya is azt vette a fejébe, hogy – esetében 15 évi szünet után – visszatér, mert eltökélt szándéka, hogy kijusson a jövő nyári ötkarikás játékokra. Nyilván akadt, aki megmosolyogta reaktiválódását, a szkeptikusok meg tán csak legyintettek, ő maga azonban biztatónak ítélte az első fellépését azzal együtt is, hogy 400 m gyorson húsz másodperccel bizonyult lassúbbnak, mint amikor 1988-as világcsúcsát úszta, és cirka 43-mal az 1989-es – amúgy 19 éven át élt – 800-as rekordjánál. Evans szerint viszont adott a fejlődés, az előrelépés, ily módon pedig az olimpiai szereplés kiharcolásának lehetősége is. Ahogy ebben bízik Thorpe, Torres – vagy a még nem is említett olyan további újrakezdő, mint például a versenyúszáshoz szintúgy idén, négyesztendei szünetet követően visszatérő Michael Klim, a 33 éves amerikai olimpiai bajnok, a pályafutását 2009 szeptembere óta "jegelő", háromszoros ötkarikás bajnok, nyolcszoros vb-aranyérmes, amúgy csak 26 éves ausztrál Libby Trickett, illetve 32 éves honfitársa, az olimpiai ezüst- és bronzérmes, háromszoros világbajnok Geoff Huegill. És a sor garantáltan folytatódni fog. Hiába, na, nyári olimpia csak egy van, az is négyévente… Forrás:
