Ónódi Eszter nyeregben van! 2012-07-03 Sztáregészség Megosztás: Tweet A népszerű színésznő arról beszélt, hogy mikor és hogyan tanult meg biciklizni, és hogy manapság mikor ér rá ennek a kedvtelésnek hódolni Nem tudnám pontosan megmondani, hány éves koromban tanultam meg biciklizni. Biztos, hogy már bőven tízen túl, de megkockáztatom, inkább kamaszkoromban. Arra viszont konkrétan emlékszem, hogy az első biciklimet 2000-ben vásároltam. Abban az évben kerültem össze mostani párommal, aki akkor már így közlekedett a városban, – és noha szívesen vitt a vázon, azért ez egy idő után kissé kényelmetlenné kezdett válni. Mindent összevetve, kb 10 éve ülök a nyeregben. Minden kezdet nehéz, tartja a mondás, és valóban, első utamon hazafelé a vizes úton megcsúszva a villamossíneken kötöttem ki, fekvő helyzetben. Szerencsére késő este volt. Ez ma már biztos elgondolkodtatott volna a kerékpáros jövőmet illetően, de akkor fiatalon és szerelmesen semmi sorsszerűt nem láttam benne. És milyen jól tettem! Az alapokat tehát a Nyugati tér (párom akkori lakása) és a Petőfi Sándor utca (a Katona József színház akkori és mostani helye) között sajátítottam el, némileg szabálytalanul, hiszen akkor még nem volt kerékpárút a Bajcsyn, és így a járdán mentem, de hát istenem. Aztán kb. 5 év kihagyás következett, mert átköltöztünk Budára, ami minden szempontból szuper volt, leszámítva egyet: a bringát. Pedig próbálkoztam ott is, de amikor egy nyári este a Ráckertből próbáltunk föltekerni a hegyre olyan 80-90 km/h-s szembeszéllel, na akkor parkolópályára tettem a járművet, szó szerint. Gyermekem születése visszaköltöztetett minket Pestre, a nagyszülők közelébe. Fájó szívvel hagytuk ott Budát, nagyon hiányzott a zöld, meg a madárcsicsergés, meg a kis erkélyünk, ahonnan az egész várost be lehetett látni. De amikor arra gondoltam, hogy újra biciklivel fogok a színházba járni, egy picit mindjárt jobb kedvem lett. És tényleg, fantasztikus dolog mondjuk egy koranyári éjjel hazatekerni előadás után. Amikor már tiszta a levegő, alig van forgalom, és csak suhansz a gondolataiddal. Vagy elmondani magadban a szerepet, miközben mész be este a színházba. Az sem utolsó, amikor a délutáni dugóban agresszíven leelőz egy kisteherautó, te meg vigyorogva húzol el mellette még a harmadik piros lámpánál is. Persze, az ellenérvek egy része igaz: valóban kevés a biztonságos kerékpárút, és iszonyúan szennyezett a levegő. (Az autóstársadalom toleranciájáról itt és most nem ejtenék szót) Láthatjuk, szerencsére egy útfelújításakor már megkerülhetetlen a kerékpársáv (ld. Margit-híd, vagy Károly körút). Nem beszélve arról, hogy ha beszerzünk egy budapesti kerékpáros-térképet, segítséget kapunk atekintetben, hogy hogyan lehet a legbiztonságosabban eljutni A-ból B-be. A szmog pedig – hát igen, emlékezzünk csak arra, amikor nem járnak buszok, amikor a dugótól félve azok is biciklire ültek, akik addig csak maximum kirándulni jártak vele – nagyságrendekkel lett tisztább a levegő. Úgyhogy bátran ajánlom: pattanjunk nyeregbe – rövid távon (most még maszkkal!) a saját, hosszú távon (és remélhetőleg már maszk nélkül) városunk és tágabb környzetünk egészsége érdekében! Forrás:
