COVID – Újra szükséges a kötelező maszkviselés?

Magyarországot is fenyegeti a nyári Covid-hullám, hagytuk a járványt megszaladni: a szakértő szerint a harmadik (veszélyeztetetteknél negyedik) oltások mellett már most javasolt a beltéri maszkviselés is. Egyre sűrűbben jelennek meg új variánsok, törvényszerű, hogy újabb és újabb változatok érkezzenek megjósolhatatlan körülmények között. Akkor is, ha nem veszünk róla tudomást.

Az első Omikron-hullám lecsengésével fellégezhettünk. Márciusban Európa-szerte, hazánkban is sorra kivezették a járványügyi korlátozások többségét, megszűnt a kötelező maszkhasználat, a koronavírust lélekben múlt időbe tettük. Jött helyette háború, majomhimlő, brutális áremelkedések, alig néhány hónap elteltével a SARS-CoV2 kikopott az életünkből.

Pedig a vírus nem tűnt el, a háttérben ugyanúgy cirkulál és változik, mint eddig. Szerencsére továbbra is az enyhébbnek számító Omikron variáns a domináns, de lassanként érkeznek a figyelmeztető hírek: egyre több ország vezet be szigorításokat, nyugaton már újabb hullámok kibontakozása zajlik.

Itthon heti 3-4 ezer új koronavírus-fertőzöttről számol be a hivatalos kormányzati oldal, és ugyanott olvasni arról is, hogy a szennyvízben hol nő, hol stagnál a vírus örökítőanyaga. A Népszava pedig nemrég arról írt, hogy a háziorvosoknál egyre több koronavírusos beteg jelentkezik.

“Szinte biztosak lehetünk benne, hogy Magyarországon is kialakul a járvány újabb, »nyári hulláma«, de hogy mit fog okozni a kórházak számára, azt nem lehet előre megjósolni” – mondja a 24.hu-nak Dr. Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának munkatársa.

maszk, vírus, járvány

Fotó: 123rf.com

Harmadik és negyedik

Jelenleg két újonc, az Omikron BA.4 és BA.5 jelzésű variánsa hódít Nyugat-Európában, a virológus szerint már hazánkban is ezek a dominánsak, ezek okozzák itthon is a növekedést. Azt olvasni róluk, hogy legjellemzőbb és első tünetük a fejfájás, ami sokszor már akkor jelentkezik, amikor a Covid-teszt még negatív eredményt mutat.

A szakember szerint azonban semmi értelme „a fejfájásba kapaszkodni”, hanem bármilyen, klasszikus Covidra utaló tünet esetén kövessük a korábban megismert protokollt: jelentkezzünk háziorvosunknál, lehetőség szerint végeztessünk tesztet, vagy végezzünk mi magunk gyorstesztet, ám a legfontosabb, hogy tartsuk magunkat karanténban.

Az új variánsok a jelek szerint fertőzőképesebbek, mint az eredeti Omikron. A mutációk során felszedett változásaik ugyanis ügyesebben kerülik ki a szervezet neutralizálóantitest-védelmét, magyarán rontják a vírussal szembeni első védvonalunk hatásfokát. Fontos azonban, hogy a vakcinákkal kialakított T-sejtes védelem hatékonysága továbbra is magas fokú, és ezen múlik, hogy a kórokozó milyen komoly betegséget idéz elő – emiatt a vakcinák továbbra is jól védenek a súlyos megbetegedés ellen.

 

“Jön az új járványhullám, és nem tudjuk, milyen lesz. A legfontosabb tehát a felkészülés és óvatosság, mindenki vegye fel a harmadik oltást, az idős vagy egyéb veszélyeztetett csoportokba tartozók a negyediket is, és zárt terekben kezdjünk el mihamarabb maszkot hordani” – javasolja Kemenesi Gábor.

A folytatásért KATTINTS IDE!

Olvasd el ezt is!

Brutális COVID számok – Egy nap alatt 1 milló új fertőzött

Forrás: Napidoktor.hu