Jön a COVID-22 – Minden eddiginél durvább lesz…

Pár hónapja a Twitter szinte felrobbant a COVID-22 kifejezéstől, több tízezren tweeteltek már róla, a legtöbbet azzal kapcsolatban, hogy nem értik, mit jelent a rövidítés.

A COVID-19-et már ismerjük, ám a 22-ről mindaddig senki sem hallott, míg Sai Reddy, a zürichi immunológus egy, a német Blicknek szánt interjújában meg nem említette a kifejezést – számol be a Nuus.

“Nagy probléma lesz a következő évben. A COVID-22 rosszabb lesz, mint amit eddig láttunk”

 – olvasható a szakember nyilatkozatában.

Fotó: 123rf.com

A professzor kifejtette, hogy szerinte a COVID-19 már nem létezik, sokkal inkább COVID-21-ről beszélhetünk, hiszen a vírus már annyiszor mutálódott. Sőt, a COVID-22 a jövő elkerülhetetlen és veszélyes variánsa lesz majd, ám ezzel nem minden szakértő ért egyet.

A koronavírus első variánsait ugyanis azok után a földrajzi helyek után nevezték el, ahol az adott mutáció megjelent, majd ezt felváltották a görög ábécé betűi. Így, ha 2022-ben újabb mutánsok is jelennek majd meg, nem valószínű, hogy COVID-22-nek neveznék el.

Szakértők szerint maximum egy teljesen új vírustörzset jelölhetnének így.

Olvasd el ezt is!

Két oltás után COVID? – Ezek a tünetek utalhatnak rá

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Dr. Tollner Ferenc

    Fejezzék be a riogatást! Semmi komoly nem jön, egyes hülyék hiába állítják, még ha professzornek hívatják is magukat! Elég a Kovidból! Tessék minden korlátozást eltörölni, a riogatókat meg nem figyelembe venni, vagy ha hazaiak, lecsukni Őket!