Fertőzés – Kevesebb mint 15 perc alatt terjed a koronavírus

Sportolók jöttek rá a kockázat mértékére

Rendkívül rövid időn belül átadható a koronavírus egyik személytől a másiknak – áll egy új jelentésben, melyet az Amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) közölt.

Kevesebb mint 15 perc alatt terjed a fertőzés – ennyi idő elegendő hozzá, hogy a koronavírus átadható legyen egyik embertől a másiknak. A világjárvány idején az amerikai Nemzeti Futball Liga szembesült a megdöbbentő ténnyel – írta meg új jelentésében az Amerikai Járványügyi Hivatal (Centers for Disease Control és Prevention – CDC).

A Covid-19 terjedésében 4 fő tényező játszott szerepet: viseltek-e az emberek maszkot, mennyire szellőzött jól a helyiség, ahol tartózkodtak; milyen hosszú ideig tartott az interakció és mekkora volt a távolság a személyek között.

Fotó: 123rf.com

„A leghatásosabb beavatkozásnak a koronavírussal szemben a maszkok használata, a megbeszélések szabad levegőn tartása, a személyes közlések minimalizálása, illetve az étkezők bezárása bizonyult – ezek pedig mind széleskörben alkalmazhatók a futballon kívül is” – mondta Allen Sills, az NFL főorvosa.

Az NFL és a CDC egymással összefogva vizsgálta meg a 2020-as év során levont tanulságokat. Összességében megállapították: a 2020 júliusában kieszközölt koronavírus-protokollok és az érintkezések nyomon követése 32 csapat számára tette lehetővé a szezon befejezését és a rájátszásban való részvételt – bár a Super Bowl még várat magára.

A játékosok és a csapat egyéb tagjai a szezonban végig eszközöket viseltek, amelyek nyomon követték, milyen hosszú ideig lépnek kapcsolatba másokkal, ha 1,8 méterre állnak egy másik embertől. A kutatócsoport megállapította: a koronavírusnak való, potenciális kitettséget követő szigorú szabályok – például a magas kockázatú kontaktusok karanténba helyezése és a szigorú maszkkövetelmények – a leghasznosabb módszernek bizonyultak a vírus terjedésének megakadályozására.

Augusztus és november között nagyjából 11.400 játékoson és a személyzeten végeztek el teszteket: összesen 623 ezret, s közülük 329 volt pozitív. Szeptember 27-e és október 10-e között 41 esetet regisztráltak, beleértve azt a 21-et, amely a csapatból kaphatta el a fertőzést – ami arra kényszerítette a csoportot, hogy bezárja a létesítményeit.

Fotó: 123rf.com

Az érintkezés nyomon követése alapján kiderült: valószínűleg a kevesebb mint 15 perces interakció során történt többszörös fertőzés-átvitel 1,8 méteres távolságon belül. A 21 érintett játékos között, akik találkoztak, 12-nél nem történt 15 percnél tovább tartó kontaktus, beleértve 8-at, akinek 5 percnél nem tartott tovább az érintkezése senkivel.

„Az interjúkból kiderült: a lezajlott, rövid interakciókba az is beleértendő, hogy néhányan maszk nélküli találkozón voltak, kis helyiségekben, vagy ezek étkezés közben történtek” – áll a jelentésben.

Az eseteket követően számos, egész ligára kiterjedő változtatást vezettek be – beleértve az intenzív szabályokat, valahányszor újabb pozitív teszt kerül elő. Ilyen a napi tesztelés és 5 napos karantén a magas kockázatú kontaktusokkal összefüggésben. Ha bármely játékos vagy a személyzet tagja pozitív eredményt mutat, az egész klub betartja a szigorú protokollt.

Október 1-je és november 21-e között a 15 percig vagy tovább tartó interakciók száma 60 százalékkal csökkent és 189 játékost, illetve munkatársat helyeztek karanténba a fertőzésnek való potenciális kitettséget követően. Körükben 12 csapat 20 emberének lett pozitív az eredménye, a legtöbb esetben a háztartásuk tagjaitól vagy külső kapcsolattartóktól származott a koronavírus. A csoporton belül nem azonosítottak másodlagos eseteket.

Fotó: 123rf.com

Ezek egyébként gyakran a maszk nélküli beltéri tevékenységekből eredtek – utazás, vagy mások közvetlen közelében történt evés és ivás során. A szigorú szabályok – például a vírusnak potenciálisan kitett emberek karanténba helyezése – segítséget nyújthatnak az iskolákban, a gondozási intézményekben és a nagy sűrűségű környezetekben is – írta a kutatócsoport.

Az intenzív protokollokat szükséges az egyes környezetekhez igazítani – a maszkviselést ki kell terjeszteni, csak korlátozott étkezési interakciókra kerülhet sor és szabadtéren is fontos egymás védelme.

„Mi meg tudtuk mutatni, hogy lehet csapatsportot játszani, miközben minimalizálható a résztvevők fertőzés-kockázata” – mondta el Sills az Associated Press-nek. Hozzátette: persze mindenkitől elvárható, hogy kivegye a maga részét a dologból, s bizonyos tevékenységek módosítását is megköveteli.

Koronavírus – Eddig vannak jelen az antitestek

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Egy válasz

  1. nemlennejó

    Az influenzát használják fel a politikai manőver, választás eltolására, hogy amíg eus pénz van, addig maradnak. Ez, már köztéren hallottam fiatalok beszélgetéseként. A valódiságát mindenféle médiával bizonygatják lehet, hamis adatokkal, hírekkel?