Gyermek és kevés alvás: veszélybe kerülhet a mentális egészség

Egy keveset alvó gyermek mentális egészsége könnyen zavart szenvedhet. Ha mentálisan is fitt csemetét szeretnénk, fontos odafigyelni arra, hogy ne maradjon el a minőségi alvás.

Az éjszakai alvás milyensége jelentősen befolyásolja a mentális egészséget. Ez a gyermekekre is igaz, sőt. Ezért ha felelős szülők vagyunk, nagyon fontos odafigyelnünk a lurkó pihenésének minőségére.

Az elégtelen alvás számos szempontból befolyásolja a gyermek érzelmi egészségét is – hívják fel a figyelmet a kutatók.

Amennyiben alvási rendellenességgel küzdünk, számos krónikus probléma leselkedhet ránk, köztük a szívbetegség, a diabétesz és a stroke. A megfelelő alvás a gyermekeknek éppoly fontos, mint a felnőtteknek – nekik is szükségük van a rendszeres és békés pihenésre, mely hozzájárul fejlődésükhöz és növekedésükhöz.

Fotó: 123rf.com

A Houston-i Egyetem új tanulmánya arra világított rá, hogy az elégtelen alvás több módon befolyásolja a gyermekek érzelmi egészségét. A kutatók úgy jutottak erre a következtetésre, hogy 53, 7-11 év közötti kislányt és kisfiút vizsgáltak több mint egy héten át.

A Journal of Child Psychology and Psychiatry szaklapban megjelent tanulmány során a szakemberek laboratóriumi körülmények között végeztek érzelmi értékelést a gyerekekről, először egy egészségesen átaludt éjszaka után, majd úgy, hogy két éjjelen át alig aludtak, mert különféle körülményekkel zavarták a pihenésüket.

Az alvás mennyiségében bekövetkezett csökkenés hatására a gyermekek másként fejezték ki érzéseiket – megváltozott azok szabályozása is.

A vizsgálat során számos képet és klipet nézettek meg velük, melyek pozitív és negatív érzéseket egyaránt kiváltottak, s azt figyelték, miként reagálnak ezekre több szinten. Az érzelmek szubjektív értékelésén túl a kutatók a légzés sinus aritmiákat (a szívvel összefüggő érzelmek szabályozásának nem invazív indexét), valamint az objektív arckifejezéseket vizsgálták.

A kutatók rámutattak, hogy a szubjektív jelentéseken alapuló tanulmányok nagyon fontosak, de nem sokat fednek fel azokról a konkrét mechanizmusokról, melyek révén az elégtelen alvás növeli a gyermekeknél a pszichiátriai problémák kockázatát.

Fotó: 123rf.com

Mentális egészség: a kevés alvás gondot okozhat a társakhoz való viszonyulásban

A kutatócsoport kiemeli az új felfedezéseket annak megértésében, hogyan gyűrűzhet be a rossz alvás a gyermekek mindennapi társadalmi és érzelmi életébe.

A pozitív érzelmek megtapasztalása és kifejezése a gyermekek barátságaiban nélkülözhetetlen dolog, a szociális interakciók és a megfelelő megküzdés során is, legyen szó bármilyen élethelyzetről.

Azok a gyermekek, akik kevés alvásban részesülnek, gyakrabban szembesülnek a társaikkal kapcsolatban problémákkal – állítják a kutatók.

A tanulmány másik lényeges megállapítása az, hogy az alváshiány hatása az érzésekre nem volt azonos minden gyereknél. Azoknál tapasztalták a legdrámaibb hatást az alváskorlátozás utáni érzelmi reakciók terén, akiknél korábban már fennálltak szorongásos tünetek.

A szakemberek szerint ezek az eredmények kiemelik: fontos felmérni az érzelmi szempontból kiszolgáltatott gyermekek egészséges alvási szokásait.

Hogyan segíthető a megfelelő alvás?

Előszöris lényeges, hogy megteremtsük a jó alvás körülményeit. Legyen a szobában csend, nyugalom, sötét, s ha egy mód van rá, mellőzzük a hálóban a technikai kütyük használatát!

A gyermek mindennapi rutinja fontos. Feküdjön és keljen minden nap ugyanabban az időpontban. Meséljünk neki vagy énekeljünk, ez hozzásegíti az ellazuláshoz. Teremtsünk olyan körülményeket, hogy a lurkónak legyen lehetősége ráhangolódni az alvásra.

Ne adjunk neki sok ételt, de túl keveset sem, mert mindkét esetben negatívan befolyásoljuk az alvását. Érje a gyermeket napközben megfelelő mennyiségű napfény, s töltsön időt a szabadban. Ezek a dolgok mind hozzájárulnak a pihentető alváshoz. Végezetül ne engedjük a hosszas szundításokat délután, mert éjjel kevésbé tud majd aludni a csemete.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php