Felfázás vagy IC szindróma?

Gyakori vizelési inger, hólyagfájdalom –  sokan azt gondolják, hogy egy kis felfázás, pedig az is lehet, hogy IC szindróma, melyet nem szabad félvállról venni.

Sokan panaszkodnak a gyakori vizelési problémára, de nem foglalkoznak vele kellően, gondolván, hogy óh ez csak egy kis felfázás, majd elmúlik. Esetleg próbálkoznak meleg fürdővel vagy egyéb otthoni praktikákkal. Pedig komolyabb gond is lehet a háttérben, például IC (Interstitial Cystites) vagyis hólyagfájdalom szindróma. A betegségről Dr. Szűcs Lászlót az Oxygen Medical urológusát kérdeztük. „Nem csodálkozom, ha a páciensek nem fordítanak nagy figyelmet a problémára, hiszen diagnosztizálni is nagyon nehéz, az orvosok sem ismerik fel azonnal, hogy mivel is állnak szemben. Azért nehéz diagnosztizálni, mert nincs egyetlen olyan tünet vagy vizsgálati eredmény sem, mely egyértelműen bizonyítaná a betegséget. Azt sem lehet tudni, hogy miért, de a nőknél kétszer gyakoribb az előfordulása, mint a férfiaknál” – mondja szakértőnk.

felfazas

Tünetei

 

„A kellemetlen tünetek már fiatal korban is jelentkezhetnek. Ilyen a gyakori vizelési probléma. A betegség elején még csak kisebb mértékben csökken a hólyagkapacitás, de egy idő után éjszaka és napközben is többször, akár 15-20-szor is ki kell menni. Sajnos ez kihat a mindennapokra, hiszen a beteg nem tudja kipihenni magát, ezáltal napközben fáradt, ingerlékeny lesz. Erős hólyagtáji vagy húgycső fájdalom is a tünetek közé tartozik, mely a szexuális életnél okozhat gondot. Idővel ezek az erősödő tünetek és azoknak a következményei halmozódnak, így a páciens depressziójához is vezethet” – magyarázza Dr. Szűcs László.

 

Kialakulásának oka

 

„Szakemberek kutatják az okát, de sajnos egyelőre még nem tudják, mi okozhatja ezt az egyáltalán nem ritkán előforduló betegséget. Az kiderült, hogy a fájdalom oka az, hogy a hólyag felszínét bevonó, védő nyákréteg megsérül, így a vizeletben lévő salakanyag irritálja a hólyag falát. Ha megsérül a nyákréteg, elszaporodnak a fájdalomérzékelő receptorok, így egy maró, viszkető érzés lesz, mely gátolja a vizelettartást. Tehát a telődő hólyagnál egyre erősebben jelentkezik a fájdalom.”

Fotó: 123rf.com

Következményei

 

„A betegség komoly hatással van a páciens egész életére. A gyakori vizelési inger megváltoztatja az életstílust, megnehezíti a mindennapokat, gátolja a munkavégzést. A páciensek szinte elszigetelik magukat, nem mernek társaságba járni, hiszen állandóan az jár a fejükben, hogy hol találnak mosdót útközben vagy hogy egy mozi vagy színházi előadás során hányszor kell elhagyni a helyüket. Éppen ezért sok olyan beteg van, aki szinte ki sem mozdul otthonról. Az állandó hólyagfeszülés a családi életre is kihat, a páciens kialvatlan, fáradt, ezáltal feszült és stresszes lesz. A család többi tagja pedig nem érti, mi áll a háttérben. És még a szexuális élet is megváltozik, hiszen a szex fájdalmassá válik, a páciens nem kívánja, nem akar szexelni, ez pedig akár a párkapcsolat végét is jelentheti” – magyarázza szakértőnk.

 

Diagnosztizálás

 

„Szűrővizsgálat során, ha a vizeletmintából nyert eredmény negatív, akkor kizárható a felfázás és a bakteriális fertőzés és valószínűsíthető a beteg hólyagfájdalom szindrómában szenved” – magyarázza szakértőnk.

 

Kezelése

 

„Jelenleg a hólyagba fecskendezett gyógyszeres kezelés bizonyul a leghatásosabbnak. Így pótolják a sérült nyálkaréteget, ezzel enyhíthető a gyulladás és azáltal a panasz is. Ez azonban csak átmeneti megoldás, a tünetek újra jelentkezhetnek. A tartós eredmény elérése érdekében a szakemberek az endoszkópos sebészeti műtétet javasolják. A betegség korai szakaszában a panaszok megfelelő étrend betartásával enyhíthetőek, például: a koffein, alkohol elhagyásával, káliummentes diétával.

 

Forrás: joy.hu

Forrás: Oxygen Medical