Mit tegyünk, ha utazás, értekezlet, mozi, színház közben folyton pisilni kell?

Nők között gyakori, hogy utazáskor – legyen az autó, busz, vagy vonat – szinte azonnal pisilhetnékük támad. Ismerős tünet?

 

Nem kell izgulni, általában nagyon prózai oka van ennek a jelenségnek.

Sokan azért nem mernek bizonyos helyzetek – utazás, színház, mozi, értekezlet stb. – előtt vizet, vagy bárminemű folyadékot inni, mert a következmény: „egyfolytában pisilnem kell majd”.

 

Holott, a gyakori vizelési inger oka az esetek zömében pont a jellemzően kevés folyadékfogyasztás, illetve az ennek következtében túl kicsi húgyhólyag. Bizony, a dehidratáltság sok-sok káros következménye közül ez az egyik.

Szerencsére a dolog házilag könnyen orvosolható. Nem kell hozzá más, mint kellő odafigyeléssel bevinni szervezetünkbe a naponta szükséges cirka 2,5 liternyi folyadékot (bár, az optimális mennyiség sok mindentől függ: hőmérséklet, testsúly, izzadás, fizikai aktivitás, táplálkozás). Sajnos, a dolog úgy áll, hogy ha már érezzük a szomjúságot – nagy valószínűséggel dehidratáltak vagyunk, szóval, ne várjuk meg, amíg elepedünk egy pohár víz után!

Fotó: 123rf.com

Egy-két hónap alatt a szervezetünk meghálálja, ha szükséges mennyiségű vízzel segítjük a működését. Többek között azzal, hogy a hólyagunk mérete is megfelelővé válik, azaz: vége a folytonos pisilésnek!

Egyébként pedig – képzeljük el, mi lenne, ha a mosógépbe csak mosószert töltenénk, vizet pedig alig… Nos, valahogy a testünk „mosógépe” is így van vele.

Forrás: