Pedagógiai szakszolgálat: 3 és 5 éves korban mérik fel a gyermekek képességeit

Kétszer, 3 éves és 5 éves korban mérik fel a gyermekek képességeit, így derül ki, hogy ki alkalmas az iskolakezdésre – mondta el Mosányi Emőke, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója az M1 aktuális csatornán, ahol az iskolaérettség megállapítására vonatkozó új eljárásrendről beszéltek.

A főigazgató elmondta, az 5 éves korban elvégzett vizsgálat során főként azokat a képességeket mérik fel, amelyek az írás-olvasáshoz, illetve a számoláshoz szükségesek. Ugyanakkor fontos az is, hogy a gyermek képes-e fenntartani a figyelmét, mert ha nem, akkor valószínűleg kudarcélmény érné az iskolában. Hozzátette: a 3 éves korban elvégzett vizsgálat során a legnagyobb hangsúly a nyelvi készségeken van.

Fotó: 123rf.com

A kormány az Oktatási Hivatalt (OH) jelölte ki az iskolaérettségi felmentések elbírálására és a kormányhivatalokat a hároméves korban esedékes óvodába járás ellenőrzésére – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma korábban. A felmentést érintő változások a 6. életévüket betöltött, azaz tankötelessé vált gyermekek közül azokat érinthetik, akik óvodáztatását a szülők további egy évvel szeretnék meghosszabbítani, amire a törvény lehetőséget nyújt. A visszaélések és az indokolatlan felmentések elkerülése érdekében a szülőknek ezután az Oktatási Hivatal online felületén kell majd kezdeményezniük a felmentést. A kérelmeket 2020. január 31-ig lehet beadni.

Forrás: https://napidoktor.hu/index