Erre figyelj férfi hormonzavar esetén!

A hormonzavar meglétére fényt deríteni sokszor nem egyszerű, hiszen gyakran nem is gondolnak semmilyen betegségre az érintettek, mivel csak kisebb panaszok keserítik meg a mindennapjaikat.

A nők köztudottan jobban felfigyelnek az apróbb jelekre, míg a férfiak általában egy vállrándítással reagálnak a panaszokra. A témában dr. Békési Gábor PhD, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa volt segítségünkre.

Túlsúly

Akárcsak a nőknél, úgy a férfiaknál is gyakran felhalmozódnak a zsírszövetek egy bizonyos kor után, melynek hátterében az anyagcsere lelassulása és a mozgásszegény életmód, esetleg valamilyen hormonzavar áll. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy az illetőnek nagyobb súlyfelesleggel kell küzdenie, egy kis pocak is problémára utalhat. Amennyiben úgy veszi észre, hogy aktív életmód mellett hízásnak indult párja, úgy azt okozhatja kevés tesztoszteron szint is. Ugyanis ez a férfi nemi hormon felelős az izomtömegért és a férfias megjelenésért. Viszont ha túl alacsony mennyiségben van jelen, akkor az izomtömeg helyett a zsírsejtek fognak felhalmozódni. Ezen kívül a stresszes életmóddal összefüggő magas kortizol szint is hozzájárulhat a férfi túlsúlyhoz, így érdemes erre is gondolni.

elhízás

Csökkent libidó

Nem feltétlen a tűz elmúlása okozza azt, ha kevesebbszer közeledik önhöz a férje, hiszen a csökkent libidó hátterében számtalan probléma húzódhat (pl. fáradtság, munkahelyi stressz, betegségek, önértékelési zavar). Előfordulhat, hogy hormonzavar okozza a problémát, pontosabban a tesztoszteron/FSH/LH egyensúlyában bekövetkező változások, hiszen ezek együttesen hatnak a szexuális vágyra. Érdemes tudni, hogy a zavar nem csak a libidó hiányához vezethet, hanem rossz minőségű és kevés mennyiségű spermiumhoz is, így a férfi meddőség hátterében is állhat.

Merevedési zavar

A merevedési zavar hátterében lehet pszichés probléma, érszűkület, de akár hormonális betegség is. Ugyanis alacsony tesztoszteron szint, pajzsmirigyzavar vagy túl magas prolaktin szint is okozhatja a gondot. Pajzsmirigy alulműködés esetén jellemző tünet még a túlsúly, emésztési zavar, lassú anyagcsere, depressziós hangulat és fáradtság, míg a magas prolaktin szintet megnagyobbodott mellek és esetleg tejcsorgás (férfiaknál is!) jelezheti. Mindhárom zavar egyszerű vérvételből kideríthető, és az esetek többségében gyógyszeresen kezelhető” – mondja dr. Békési Gábor PhD, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.

faradtsag

Fáradtság

Természetes, hogy ha reggeltől estig valaki megállás nélkül dolgozik, ráadásul, ha még mellette stresszes is, az a nap végére elfárad. Viszont ha a szokványosnál is fáradtabb a férje, és az álmosság hétvégente is jelentkezik, azt meglehet, hogy pajzsmirigy alulműködés vagy mellékvese probléma okozza. Ez utóbbi gyakran lép fel azoknál, akik stresszes munkakörben dolgoznak, ugyanis a mellékvese termeli az anti-stressz hormonként ismert kortizolt, és amennyiben túl sokat kell előállítania, úgy a szerv előbb-utóbb kifárad. A kortizol szint csökkenésének első jele a fáradtság. Az érintettek nehezen ébrednek, koncentráló képességük csökken és depressziós a hangulatuk. Amennyiben laborvizsgálat útján bebizonyosodik, hogy a tüneteket az alacsony kortizol szint okozta, a hiányzó hormon adásával kezelhető a probléma.

Forrás: Budai Endokrinközpont