Túl sokat engedünk meg a gyereknek? Most kiderül! 2014-06-05 Lázadók Megosztás: Tweet Nemcsak akkor vagyunk túlságosan engedékeny szülők, ha a gyermekünk nem veszi komolyan a szabályokat. Meglepődnénk, milyen egyszerű a dolgokat elrontani…! Amikor egy teljesen hétköznapi dolgot csinál, a szülő sokszor nem is sejti, hogy azzal nem feltétlenül mutat jó példát a gyermekének. Vannak anyák és apák, akik például egyszerűen csak „jó fejek” akarnak lenni, mégis elrontják a gyermek nevelését, éppen azáltal, hogy más szerepet vesznek fel, mint amiben lenniük kellene. A gyerek barátja akarnak lenni… Nemcsak az a cél, hogy megfelelően taníttassák, órákra járassák vagy éppen igyekezzenek mindennemű csalódástól megvédeni a gyermeket – hanem az is, hogy igenis hagyják szembesülni őt olyan dolgokkal, amelyek az életre tanítják. Tapasztaljon és érezze tettei súlyát is. Hogy talpraesett ember lehessen belőle… Lehet, hogy mi magunk is túl engedékeny szülők vagyunk? Meglátjuk, ha elolvassuk az alábbiakat… 1.Rutin- és menetrend nélküliség Ha maga a szülő is zaklatott, rohanós életet él, nehezen tud módot találni arra, hogy megvalósítsa eltervezett dolgait. Nincs ütemterv, a gyermekkel sem foglalkozik annyit, amennyit kellene – hiszen megtanítani őt bizonyos dolgokra csak plusz energiába és időbe telne. Ám a „menetrend” (az állandóan ismétlődő, szükséges dolgok elvégzése) hiánya a családban, a mindennapokban nemcsak rendetlenséget okoz. A gyerek nem tanulja meg, hogyan ütemezze be mindennapjait, hogyan alakítson ki rutint és aligha lesz kellő felelősségérzete bármiben. Nem mintha az anya és az apa nem tudná, hogy rutinra szükség van – de sokszor semmi kedvük fárasztó munkanapjuk végét a gyermek fegyelmezésével tölteni. Inkább örülnek, hogy együtt lehetnek vele egy kicsit és azt szeretnék, ha ez az idő vidáman telne. Persze, ennek megvan a következménye. Szabályok nélkül a gyerek elkezd „garázdálkodni”. Húzzuk meg a határokat, teremtsünk szabályokat! Fontos még, hogy ha már lefektettük ezeket, a párunk mindig értsen velünk egyet – ha ugyanis egyik szülő hajlamosabb az engedékenységre, a gyerek hamar észreveszi, kinél egyszerűbb „könyörögni”, ha valamit nagyon el akar élni és máris ugyanott vagyunk, ahol a part szakad. Fogjunk hát hozzá a rendteremtéshez. Ha az első két hét nagyobb súrlódások nélkül zajlik, nagy eséllyel jó úton járunk. 2.A szülő nem akar konfliktusokat Ki szereti a konfliktust, ugye? A túl engedékeny szülőnek könnyen fejére nő a gyerek. Nem célszerű csak azért engedni neki, hogy elkerüljük a vitákat. Jellemző, hogy az olyan anya és apa, akit saját édesanyja, édesapja szigorúan nevelt, inkább kerüli a konfliktust – ő nem akar a szüleihez hasonlítani. De nem teszi jól. Tinédzserkorban már végképp nem tudja elkerülni az összekoccanást a gyermekkel – a kamasz becsukja előtte az ajtót, egyedül akar lenni, nem akar beszélgetni. Ez bizony a korral jár, de a szabályokat akkor sem szabad megszegnie! Rendben van, ha kisebb vitákkal nem akarjuk zavarni a gyermeket – de a lényeges dolgokban igenis álljunk a sarkunkra. Csak így maradhatunk hiteles szülők! 3.A szülő mindent elnéz, ha „tanulni kell” Vannak anyák és apák, akik megadóan bólogatnak és mindent megcsinálnak a gyerek helyett, aki bevonul a szobába ebéd után azzal, hogy neki tanulnia kell. A tinik bizony vissza tudnak élni az iskolába szükséges feladatokkal, remek kifogásnak bizonyulhatnak arra is, hogy ne kelljen besegíteni a házimunkába. Nem szabad ráhagyni! Elég, ha néhányszor túl engedékeny a szülő és máris magával szúrt ki. A gyerek nem fog segíteni, csak ha nagyon nyaggatják. A szülő kezdetben azt érzi, hogy segít a csemetéjének, hadd tanuljon csak, menjen arra az ideje; de hosszútávon nemcsak magának, hanem a gyereknek sem használ ezzel. Ki fogja a gyerek helyett megcsinálni a házimunkát, ha külön költözik? Talán még nevetségessé is válik a társai előtt. Ha megtanítjuk mindenre, ami fontos, jobb embert faragunk belőle, aki jobb kapcsolatokat alakít majd ki és nagy eséllyel szerez megfelelő munkát. 4.A szülő, mint „jófej barát” Szép dolog, ha anya és lánya, vagy apa és fia mindent megbeszél egymással. De könnyű átesni a túloldalra, amikor már nemcsak „jófejségről” és megértésről van szó – hanem arról, hogy a gyermek valóban barátjaként kezeli a szülőt és ezért nem fogad el tőle szidást, fegyelmezést sem. Vagy legalábbis nem fogja komolyan venni. Hiszen ha belegondolunk, a barát nem mondja azt a barátjának, hogy „ki engedte ezt meg neked?” és nem is fegyelmezi. A gyerek értetlenül áll majd a helyzet előtt, ha a korábban barátként viselkedő szülő egyszercsak „bekeményít”. Egy kamaszt igenis szükséges fegyelmezni, irányítani, és ezt csak egy hiteles szülő teheti meg. Nem késő még változtatni a hozzáállásunkon – ám az eddig túl engedékeny szülőnek a gyerekkel is meg kell osztania, hogy úgy érzi, eddig rosszul csinálta a dolgokat. Majd pedig fokozatosan hozzászoktatni őt, hogy kicsit másként viselkedünk vele és ezt az ő érdekében tesszük. 5.Jutalmazás és a kontroll hiánya Manapság már a gyerekek is okostelefonokkal járkálnak. De vajon bölcs dolog alsó osztályosoknak is mobilt, elektronikai kütyüket venni? Valóban hasznos, ha van a gyerkőcnél telefon, hiszen egyszerűbben kommunikálhatunk vele, akármilyen gond van. Ám ha túl engedékeny a szülő, és biztosít a gyermeke számára mobilt és/vagy Facebook hozzáférést, egy idő után aligha tudja majd követni, mit csinál, mennyi időt tölt ezekkel a lurkó. Megoldás lehet, ha a jó magatartásáért kapja jutalmul a telefont, miközben megvan a szülő lehetősége arra, hogy ha valami gond van, el is veheti azt a gyermektől. Csak akkor használhatja, ha mellette jól tanul, megcsinálja időben a házi feladatait és otthon is segít. Sőt, ha nem foglalkozik a „kütyüvel” éjszakába nyúlóan. Ha pedig mégis valami probléma lenne, a szolgáltató segítségét is kérhetjük, hogy a gyermek ne tudja használni a telefont… Forrás:
