Gyógynövény paradicsom Zánkán

Március 27-én a próbaüzemet követően megnyitja kapuit a Gyógynövény-völgy ökoturisztikai Látogató- és Oktatóközpont, ahol egész évben hazánk egyik legváltozatosabb gyűjteményével fogadják az érdeklődőket. Az évszaknak megfelelően több mint 500 gyógynövény fajjal ismerkedhetünk itt meg izgalmas és interaktív programok segítségével.

Zánka a gyógynövény kedvelők paradicsoma lett! A Gyógynövény-völgy egy igazi ökocentrum, ahol a turisták, a fenntartható gazdálkodás hívei valamint a természetgyógyászok és a holisztikus gyógyítók is megtalálhatják az érdeklődésüknek megfelelő programot. A központ emellett egyetemekkel együttműködve bekapcsolódik a gyakorlati képzésbe is, és nagy hangsúlyt fektet tudományos kutatásokra, a védett növények megőrzésére és a génbanki tevékenységre.

A Gyógynövény-völgy megálmodóinak célja, hogy a Balaton-felvidék egyedülállóan sokszínű gyógynövényflóráját interaktívan és élményközpontúan mutassák be a nagyközönség számára, és ezáltal újabb lendületet adjanak a balatoni ökoturizmusnak. Ennek fényében a szakmai érdeklődők mellett speciális programokkal fogadják a táborozó diákokat, cégeket, családokat és szervezett csoportos kirándulókat is. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park szomszédságában és a Káli-medence keleti kapujában elhelyezkedő 7000 négyzetméteres park aktív kikapcsolódást kínál mindenkinek, de a gyalogos vagy a kerékpár túrákba is jól beilleszthető állomás. Nem csupán a gyűjtemények megtekintéséről van szó: az idelátogatók az évszaknak megfelelő programokon elméleti és gyakorlati ismereteket is szerezhetnek, például az adott növények felhasználásáról, népi és tudományos hátteréről és egyéb érdekességekről.

ftg2Z159'21

Az uniós forrásból megvalósult, egyedülálló profilú ökoturisztikai parkban egy látogatóközpont is épült, melynek vetítőtermében ismeretterjesztő kisfilmeket nézhetünk, majd a szabadba kilépve a bemutatókertben meg is érinthetjük a Balaton-felvidéken található gyógynövényfajok egyedeit. Egynyári, kétnyári és évelő növények, fák, bokrok cserjék gyógyhatásával, termesztési praktikáival és ökológiai növényvédelmével ismerkedhetünk meg. Megtalálhatóak itt a különböző fűszerek, ehető gyógynövények, mocsári növények, érdekes alakzatú és textúrájú fajok és példányok. Az egyedi helyszínek: a vízi kert, a relax-gyep és a vakok kertje teszik még izgalmasabbá az élményt. Mindezek mellett a manufaktúrában a növények feldolgozásának gyakorlati lépéseit is megfigyelhetjük, sőt szó szerint a kezünkbe vehetjük az irányítást! Kreativitásunkat kiélve elkészíthetjük saját gyógynövényes termékeinket. A kényeztetés sem marad el, a teázóban különféle gyógyteák, szörpök, gyógyborok közül válogathatunk, majd a nap végén betérhetünk az ajándék-boltba.

Forrás: