Az emberi emésztés környezetszennyező hatása

Minden egyes ember nagyjából két tonna szén-dioxidot bocsát ki évente az elfogyasztott élelmiszer előállításától számítva addig, míg az távozik a szervezetéből.

Az éves szennyezés mennyiségének ez több mint 20 százalékát teszi ki, derül ki az Almeríai Egyetem tanulmányából, mely elsőként erősítette meg, hogy az emberi végtermékek szennyezik a vizeket, elsősorban nitrogénnel és foszforral.

Az Almeríai Egyetem (UAL) kutatócsoportja megbecsülte a spanyol étkezési szokások és az emberi kiválasztás élelmiszer-körforgásban betöltött szerepének hatását a környezetre. Ez volt az első alkalom, hogy egy hasonló jellegű tudományos munkában foglalkoztak az emberi kiválasztás szerepével. ?Spanyolországban az élelmiszer fejenként évente nagyjából 2 tonna szén-dioxiddal szennyezi a környezetet, az elsődleges energiaforrásokból pedig 20 gigajoule-nyit fogyaszt el.? ? nyilatkozta az UAL kutatója, Iván Mu?oz.13345Az International Journal of Life Cycle Assessment folyóiratban megjelent tanulmány elemzi az élelmiszer-előállítás és ?fogyasztás láncolatának, valamint a globális felmelegedésnek, az elsavasodásnak és az eutrofizációnak a kapcsolatát. Egy 2005-ös adatot vettek figyelembe, mely szerint Spanyolországban egy fő egy év alatt 881 kg élelmiszert fogyasztott el. A számításokba belevették a mezőgazdasági termelést, az állattartást, az ipari élelmiszer-feldolgozást, a kereskedelmet, az elosztást, az elkészítést, a hulladékkezelést (ételmaradék és csomagolás), továbbá az emberi kiválasztást.

Az eredmények szerint az állati eredetű élelmiszerek (hús és tejtermék) járnak a legnagyobb mértékű szennyezéssel. A mezőgazdaság, az állattartás, a halászat és az élelmiszeripar bocsátják ki a legtöbb szén-dioxidot, de mindkét esetben az emberi kiválasztás (a kilégzés és a salakanyag) a következő a listán.7551?Az emberi kiválasztás jelentősen befolyásolja a vízszennyezést, mert szerves anyagot, nitrogént és foszfort juttat a vizekbe, mely az algák fokozott növekedéséhez, a vízben oldott oxigén mennyiségének csökkenéséhez, kellemetlen szagokhoz és más problémákhoz vezet. Ezeket a hatásokat azonban minimalizálják a tisztító eljárások, melyek megelőzik a szennyvíz természetes vizekbe jutását.? ? mondta el Mu?oz.

A kutatók szerint az a lényeg, hogy a szennyvíz visszajuttatása a környezetbe önmagában nem rossz, mivel egyfajta tápanyagnak is felfogható, mint például az ürülék, amivel a mezőgazdaságban trágyáznak. ?Az a baj, hogy a folyóink vízszintje általában igen alacsony, így nehezen veszik fel a szennyvizet, ami nem csak az emberi végtermékekből áll, hanem az irtószerekből, műtrágyákból és ipari szennyezőanyagokból is.? ? jegyezte meg Mu?oz.

Megbecsülték az emberi emésztés során felszabaduló szén-dioxid és metán mennyiségét, továbbá az olyan tényezők energiafelhasználását, mint a vécépapír, a szappan, a csapvíz használata és a hulladékkezelés. A végkövetkeztetés értelmében: ?az emberi kiválasztás önmagában nincs hatással a globális felmelegedésre, mert ellensúlyozza a fotoszintézis szénmegkötése. Emiatt nem növeli a légkör szén-dioxid-szintjét.?

Forrás: