Negyvennégy éve várja kivégzését

A világ leghosszabb ideje siralomházban lévő embereként bekerült a Guinness Rekordok közé az a 75 éves japán elítélt, aki 1968 szeptembere óta vár kivégzésére.

Hakamada Ivaót négy rendbeli gyilkosságban találták bűnösnek. A szigetországban Hakamada-incidens néven ismert bűnügyben 1966 júniusában egy cégtulajdonos és három családtagja lelte halálát lakástűzben. Az esetért Hakamadát gyilkossággal és betöréssel vádolták meg, majd ítélték halálra. Az ítéletet a legfelsőbb bíróság 1980-ban helyen hagyta.

A férfi 1968 óta van rács mögött egy tokiói börtönben, és jelenleg éppen ügyének újratárgyalását akarja elérni, a DNS-bizonyítékok ellentmondásosságára hivatkozva.
Hakamada ügyvédei szerint a Guinness Rekordok közé való bekerüléssel a halálraítéltek rossz körülményeire akarják felhívni a figyelmet.

A férfit képviselői szerint magánzárkában tarják fogva, és még az őrökkel sem beszélgethet engedély nélkül. Már évek óta nem fogadott látogatókat, és állítólag elmebajban szenved.

Hakamada_640

Japánt számos bírálat éri más fejlett, elsősorban európai országok, valamint emberi jogi szervezetek részéről, amiért még mindig érvényen van a halálbüntetés a szigetországban. Japánt azért is gyakran bírálják, mert a legsúlyosabb büntetési tételt a mai napig akasztással hajtják végre, az elítéltek pedig rossz körülményeknek és hosszú bizonytalanságnak vannak kitéve a siralomházakban, ahol jelenleg 132-en várakoznak kivégzésükre. Ugyanakkor felmérések szerint a japánok döntő többsége támogatja a halálbüntetés fenntartását.
Bár Hakamada 44 és fél éve ül börtönben, a siralomházban töltött idő hivatalos Guinness-rekordja "csak" 42 év, mivel a rekordok könyve csupán a 1968 és 2010 közötti időt vette számba – írta a Mainicsi Simbun japán lap.

Forrás: