Csökkentjük a költségeket!

A lakosság jelentősen csökkentette kiadásait a gazdasági válság hatására.A gazdasági válság legkevésbé az egészségügyi kiadásokat mérsékli - derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb kutatásából.

Astellas-díj – Az év orvosa pályázat

Akik figyelemmel kísérik a 2011-es Év orvosa pályázatot, tudják, hogy idén már nem csak a betegek köszönetét és szeretetét tükröző történetekkel lehetett jelölteket állítani.

Tehetségek a Csillag Születikben!

Tavaly a Csillag Születik elképesztő sikereket ért el. 2011-ben a televíziós márkák versenyében az X-Faktor és a ValóVilág után a harmadik legnépszerűbb volt a kereskedelmi korcsoport körében.

Fűzőtlen cipős miniszter!

Fűző nélkül hordja cipőjét ezentúl egy indiai szövetségi állam minisztere, így vezekel azért, hogy hagyta egy fiúnak megkötni a cipőjét nyilvánosság előtt.

A független angolok!

A The Sunday Telegraph felmérése szerint kis különbséggel ugyan, de a skótok többsége egy referendum során nem támogatná Skócia függetlenedését Nagy-Britanniától.

Vigyázz! Síkosak az utak!

Három árokba csúszott gépkocsi műszaki mentésében is segítséget kellett nyújtaniuk hétfőn reggel a tűzoltóknak Vas megyében - közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem.

Újra kihűlt egy férfi…

Rosszul lett, és háza verandáján kihűlt egy férfi Magyarcsanádon - tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t.

Tudsz kerékpárral rajzolni?

Ceruza helyett kerékpárral rajzol gigászi "utcaképeket" egy amerikai művész, mármint az utcákon végigkerekezve, madártávlatból szemlélhető alkotást.

Az emberi test című kiállítás ismét Budapesten

Nem elborzasztani vagy szenzációt akar kelteni Az emberi test (The Human Body) című kiállítás, hanem az embert kívánja bemutatni, megdöntve számos tévhitet - hangsúlyozzák a tárlat szervezői az MTI-hez eljuttatott közleményükben.