Az internethasználat és a gyerekek – Előnyök, hátrányok! Ma már életünk elképzelhetetlen internet nélkül . A mai gyermekek „beleszülettek” a hálózat világába, mondhatnánk úgyis, hogy a XXI. században mindannyian internetpolgárok vagyunk.
Hiszem, ha hallom! Az érzékek hatással vannak egymásra. A kutatók szerint a hallás például olyan mélyen hat a látásra, hogy még irreleváns hangok esetében is befolyásolják az agyunkat és meghatározza, hogyan látjuk a világot- derült ki a Kalifornia Egyetem legújabb kutatásából.
A két méteres emberi genom! Amikor sikerült sorba állítani az emberi géneket, valami még mindig rejtve maradt: azon túl, hogy a DNS-nek „duplán csavart” formája van, pontosan hogyan van összecsavarodva?
Nem sokára hallhatjuk a delfinek nyelvét? Egy skót-amerikai kutatás, amely a delfinek kommunikációját vizsgálja a lelkes természetbarátok segítségét is igénybe veszi a minél szélesebb körű adatfelvétel érdekében.
Nők a volán mögött – különböző igények Eddig egyetlen olyan megalapozott, tudományos tényeken nyugvó megállapítással sem találkoztunk, amely azt támasztotta volna alá, hogy a férfiak jobb sofőrök, mint a nők.
Rákszűrés konyhai ecettel A méhnyakrák korai elváltozásait egyszerű beavatkozással könnyű láthatóvá tenni és ebben az időszakban jó eséllyel kezelni is.
Háború otthon! A Current Biology című szaklapban megjelent friss tanulmány szerint, melyet a University College London és az Anna Freud Központ kutatói készítettek, a családon belüli erőszakos viselkedések és állandó veszekedések ugyanolyan káros hatással vannak a gyerekekre, mint amilyet a háború fejt ki az abban harcoló katonákra.
Döntött a zsűri! Lezárult „Az év praxisa a Kárpát medencében „pályázati időszaka. 218 érvényes ajánlás érkezett, és sajnos több mint 100 érvénytelen.
Egy pirítóson Jézus arca? Elvis arcát látod egy chipsen, vagy éppen Jézust egy sajtos szendvicsen? A kutatók szerint agyi mechanizmusról, mintsem igazi csodáról lehet szó.
Több brit látta már az Eiffel-tornyot, mint a Buckingham-palotát Több brit látta már az Eiffel-tornyot, mint a Buckingham-palotát - derítette ki egy felmérés, amely arra jutott, hogy a szigetország lakosait nemigen érdeklik saját kulturális hagyatékuk.
Tovább élnek az amerikai elnökök? Az amerikai elnökök stresszes munkája nem rövidíti meg az életet, derült ki a chicagói Illinois Egyetem kutatóinak új tanulmányból.
Az altatószedés veszélyei Az altatópirulák vagy az alkohol fogyasztása, hosszútávon egyáltalán nem hatásos az álmatlanságban szenvedő emberek számára, derült ki a kanadai Ryerson Egyetem kutatóinak új tanulmányából.