Anya, a cipőfűzőm….! Nem tudja megkötni a cipőfűzőjét a gyermeke, noha az életkora alapján erre már képesnek kéne lennie önállóan? Mit tehetünk?
Gyermekbénulás Kínában! Több mint 9 millió embert oltottak be Kína nyugati részén gyermekbénulás ellen, miután tizenhét ember megbénult, egy pedig meghalt a betegségtől.
Egészséges fogak egy életen át Szakirodalmi adatok szerint, a csecsemők, az őket elsőként gondozó felnőttektől kaphatják a fogszuvasodást okozó baktériumokat, melyek a jó szájhigiénia esetén csak minimális mennyiségben vannak jelen.
Autizmus kockázata a koraszülötteknél? Az autizmus kialakulásának kockázata ötször nagyobb a kis súllyal született koraszülötteknél a teljes időre világra jött babákhoz képest - állapították meg amerikai kutatók.
A gyerektől hízok! A Social Science and Medicine című lapban megjelent tanulmány szerint, melyet az austin-i Texas Egyetem kutatói készítettek, a szülővé válásnak a vele járó örömök mellett egy nagy hátulütője is van, mégpedig, hogy hizlal.
Szülők kontra reklámok! A The Journal of Pediatrics című lapban megjelent friss tanulmány szerint, a tévéreklámoknak ugyan nagy hatása van a gyerekek étkezési szokásaira, azonban a szülők befolyásoló ereje mindezt csökkentheti.
A játék biztonsága – korhatárok Az elmúlt években jelentősen javult a gyermekjátékok biztonsága. Engedélyeztetési kötelezettsége egyetlen játékgyártónak sincsen, a biztonságért a felelősséget viszont neki kell vállalniuk.
Gyerekeket a rács mögé?! Kevés dologban létezik valódi konszenzus hazánkban, de ezek közé tartozik például a közbiztonság javítása. A kormány azt fontolgatja, hogy lehetővé teszi a 14 évesnél fiatalabb gyerekek büntethetőségét is.
Pszichésen süket gyerek Zaj van az utcán, a munkahelyen, szól a zene az üzletekben - az idegrendszer pedig fárad. Az információdömpingben nehéz tudatosan szelektálni, egyszerűbb a csapot teljesen elzárni, és időről-időre néhány napot csendben tölteni.
A játék biztonsága – szabályozás Az elmúlt években jelentősen javult a gyermekjátékok biztonsága, ugyanakkor továbbra is vannak tipikus hiányosságok, melyek ellen fel kell lépni.
Új tény a gyerekek mellkasi fájdalmairól! Gyerekeknél és kamaszoknál a mellkasi fájdalom hátterében csak ritkán van szívprobléma - állapították meg tíz éven át tartó vizsgálatukban amerikai kutatók.
Hány nyelven cseveg a gyerek? A többnyelvűség áldás, de átok is. Nézzük meg, mivel jár, ha a gyerkőcöt más-más nyelven nevelik!