Nagy Adri igazi „paramami”

Június végén megszületik a gyönyörű énekesnő első gyermeke

Nagy Adri terhessége alatt sem lassít a tempón. Néhány hónapja még folyamatosan forgatott, fellépésekre járt, de heti 1-2 alkalommal még most is felbukkan a képernyőn.

Az énekesnő a hátralévő időszakban szeretne sok programot szervezi magának, és persze igyekszik ráhangolódni az anyaságra. Érzi, hogy kisbabája is aktív lesz, egy igazi kis rosszcsontot hord a szíve alatt, akiért már most talán picit többet aggódik a kelleténél.

Nagy Adri amióta megtudta, hogy kisbabája lesz, a világ legboldogabb embere, a terhessége minden percét imádja. Azonban annak ellenére, hogy eddig szinte csakis pozitív pillanatokat tartogatott számára a várandósság, az ő fejében is megforgalmazódnak időnként olyan gondolatok, amelyeken kissé emészti magát.

Nagyon szerencsés vagyok, mert a kezdeti rosszulléteket leszámítva eddig semmi különösebb kellemetlenséget nem okozott számomra a terhesség. Az elmúlt egy hónapban kezdett fájni a hátam, és rosszabbul alszom, de ez sem vészes. Ennek ellenére már most igazi paramami vagyok, és tudom, a kicsi születésével ez csak hatványozódni fog. Sokat olvasok az interneten, de szerencsére utána általában mindig megnyugszom. Az elővigyázatosságot és a tudatosságot az élet minden területén fontosnak tartom, ezt a szemléletmódot követtem akkor is, amikor szóba került, hogy levetetjük a kicsi születésekor a köldökzsinórból kinyerhető őssejteket. Az ehhez szükséges csomagot már jó pár héttel ezelőtt átvettük a Czeizel Intézetben, így, ha elérkezik az idő, magunkkal visszük a kórházba. Annyira gyorsan fejlődik az orvostudomány, hogy egyre több olyan betegség van, amely kezelésében felhasználható a gyűjtött minta, amelyet az FH Biobank tárol majd” – mondta Adri.

Az elkövetkező időszakot Adrienn szeretné úgy tölteni, hogy maximálisan ráhangolódhasson kisbabája érkezésére.

Amíg még bírom, szeretnék minél több olyan programot szervezni, ami kikapcsol. Legyen az egy barátokkal vagy a párommal töltött nap, de szívesen vagyok egyedül is, mert időnként egy-egy „magányos” délután is nagyon feltölti az embert. Ilyenkor tudunk igazán egymásra hangolódni a kisfiammal, és napközben az alvás is kincset ér. De imádok látogatóba menni például az egyik barátnőmhöz, akinek nemrég született meg az első gyermeke, vele már tudok kicsit gyakorolni is” – tette hozzá Adri, aki azt is elmondta, hogy kisfiával már most rendkívül szoros a kapcsolatuk. Ha a picinek valamiért izgágább napja van édesanyja pocakjában, Adri egy kis énekléssel pillanatok alatt megnyugtatja.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.