COVID – Salma Hayek hetekig küzdött az életéért

Salma Hayek eddig titkolta, hogy majdnem a koronavírus-járvány áldozatainak egyike lett.

Sokan támadták az 54 éves színésznőt, amiért a tavalyi év végét és a mostani első hónapjait egy egzotikus szigeten töltötte a családjával, az emberektől elzárkózva. Egyeseknek ugyanis nem tetszett, hogy a színésznő és férje kihasználva a vagyonukat, paradicsomi karanténba vonultak, miközben a világban több százmillióan néhány négyzetméterre kényszerültek hónapokra – számol be a Ripost.

Fotó: 123rf.com

Viszont most utólag kiderült, hogy Salma nem úri jókedvében menekült el a világ egyik eldugott pontjára. Előtte közel két hónapon keresztül küzdött az életéért, ugyanis elkapta a koronavírust. Hayek hét hetet töltött a szobájában fekve, gyakran élet és halál között lebegett, annyira rossz volt a tüdeje. Az orvosa azonban hiába győzködte a kórházi kezelésről, Salma közölte, hogy inkább otthon hal meg.

Aztán a nyolcadik héten varázslatos módon javulni kezdett az állapota. Amikor pedig felépült, összepakolt a férjével és a lányukkal, és elutaztak, hogy kiélvezzék, hogy élnek, és hogy minél távolabb legyenek a sűrűn lakott városoktól. Minderről csak most mesélt a Variety magazin legújabb számában.

Salma Hayek: a nőknek össze kell fogniuk a családon belüli erőszak ellen

Forrás: https://napidoktor.hu/index