Radnóti a RaM-ban

Május 5-én, Radnóti Miklós születésének 104. évfordulóján saját táncdrámát visz színpadra két felvonásban a RAM Colosseum. Rendező: Meskó Zsolt, koreográfus: Román Sándor.

A Radnóti Miklós Művelődési Központ fennállásának második évében nemes kötelezettségének tesz eleget, amikor névadója emléke előtt tisztelegve, a költő életét és életművét bemutatva rendhagyó színpadi előadást hoz létre az Experidance Tánctársulat.

Radnóti élete és 1944. november 9-ei halála már-már banálisan tipikus XX. századi európai és magyar sors, százezrek, milliók életútja. Egyéni tragikumára már fel se kapjuk a fejünket, de az a szépség és humánum, amellyel a költő a magából kifordult ember legszörnyűbb tetteit élete utolsó pillanatáig leírja, a kötelező olvasmányokkal való találkozás kényszerű monotóniáján is áthatolva, megérinti a lelkünket.

Meskó Zsolt rendező Radnótiról, és a darab születéséről:

„Radnóti Miklós úgy ír és úgy beszél, mintha a társunk lenne, mintha az előbb még itt beszélgettünk volna vele egy kávéház asztalánál. Egy időre elutazik, egy közeli világégésbe, de még onnan is küldi a leveleit, a verseit és aztán csendben, jeltelenül meghal, s vele együtt százak és ezrek. Amíg az Erőltetett menet munkaszolgálatosait naponta lőtték bele a tömegsírokba, addig Budapesten a színházak új bemutatókra készültek, az emberek futottak a villamos után, udvariasan kikerülve a sárga csillagos, pályaudvarokra induló meneteket. A sötétség és a fény nem egymást váltotta, hanem minden pillanatban együtt volt jelen.

Az előadás ezt a kettősséget próbálja megmutatni. A színpadi cselekmény keretét, az erőltetett menet Borból Abda felé vezető útja adja. Ennek az útnak az állomásai keverednek a hónapokkal, évekkel korábbi, a költő naplójából vett részletekkel. A hétköznapokkal, amikor az árnyak még csak a látóhatáron jelentek meg és nem borított be még mindent a sötétség délben. A szerelem még tavaszi ragyogásban tündökölt, s még oltalmat lelt, s a bájoló szavak még oltalmat adtak, s reményt. Az előadás, a tánc- és a prózai színház stíluselemeit ötvözi. A darabban a karaktereket megjelenítő 22 táncos mellett megszólalnak a költő versei, levelei, naplórészletei, a színen megjelenő 10 színész előadásában és hangbejátszásokban. A szereplők közül nyolcan hangszeren is játszanak.

Mondják, a gázkamrába indulók az utolsó percig vagy nem hitték el mi vár rájuk, vagy remélték a csodát. Az ember védekezik, a költő eszköze e védekezésben a szépség és humánum, de Radnóti életében a hihetetlen, valósággá válik, s az utolsó versei írásakor már tudja mi vár rá, s az elkerülhetetlen valóban be fog következni. Radnóti élete örök példa, hogyan felelhet egy európai ember arra, amikor embertársai a történelem köpönyegébe bújva ököllel az arcába csapnak.”

A darab főszereplője a 30 éves kaposvári Kroó Balázs, aki azon kívül, hogy remek színész, hasonlít is a 35 évet megélt Radnótira. A rendezővel való beszélgetései közben kiderült, hogy zsidó nagyszülei a vészkorszak áldozatai. Az alkotók felelőssége, hogy ezt az életet, ennek az életnek a műveit megmutassák kortársainknak, az utánunk jövőknek, hogy értelmet nyerhessen Radnóti Miklós élete és halála.

Özvegye, a 100 és féléves Gyarmati Fanni az újlipótvárosi Pannónia utca 1-ben él, s a rendező Meskó Zsolt naponta eljár otthona előtt. Sajnos évek óta nincs olyan állapotban, hogy vendéget fogadhasson, épp ezért nem is vele, hanem a Radnóti-hagyaték gondozójával egyeztettek az alkotók a szerzői jogi problémákról, a végső szövegről és címről.

Interjú Kroó Balázzsal

Hogyan esett rád a választás Radnóti Miklós szerepére? Voltak esetleg olyan szempontok, amiknek meg kellett felelned?

Mielőtt megtudtam volna, hogy esetleg megkaphatom ezt a nagy feladatot, egyszer már találkoztam Meskó Zsolttal, egy másik projekt meghallgatása kapcsán. Miután ez utóbbi projektben szerepet kaptam, elkezdtünk közösen Radnóti versekkel foglalkozni. A második közös verselés után szólt, hogy eldöntötte, én játszhatom Radnótit. Talán valamiféle megérzése lehetett velem kapcsolatban, amiért rám gondolt… Minden esetre nagyon megtisztelőnek éreztem a felkérést, és alig várom a közös munkát.

Milyen érzésekkel tölt el, hogy Radnóti Miklóst személyesítheted meg?

Természetesen hatalmas izgalommal és kíváncsisággal. A régi képeket nézve még hasonlítok is valamelyest Radnótira, ami furcsa véletlen ugyan, de úgy vélem a közös alkati vonások sokat segíthetnek a megszemélyesítésében.

Nem félsz attól, hogy megvisel majd lelkileg ez a szerep, tekintettel arra, hogy a családodat sem kímélte az a rendszer, ami Radnóti haláláért is felelős?

Valószínűleg közelebb kerülök majd önmagamhoz. Elsősorban boldog szeretnék lenni (gondolom többen így vagyunk vele), de mint tudjuk, ez nem sikerülhet kelő önismeret nélkül. El kell fogadnunk többek között a gyökereinket, a családunk múltját is ahhoz, hogy el tudjuk helyezni magunkat a világban, hogy jobban megértsük önmagunkat, céljainkat. Ez nagyon fontos még akkor is, ha olyan múltról beszélünk, ami sok-sok évtizedes távlatban volt, hisz őseink sorsát halálunk napjáig megőrizzük magunkban, és egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan állítunk emléket nekik. Radnótit eljátszani egy szerep, de egyben egyfajta tisztelgés is az emlékének, a hasonló sorsra jutottak közösségének.

Forrás: