Tegyünk közösen a méhnyakrák megelőzéséért!

2014. január 19. és 25. között immár 8. alkalommal rendezik meg az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet.

A kezdeményzés legfőbb célja felhívni a lakosság, a szakma és a döntéshozók figyelmét arra, hogy ma már egyetlen nőnek sem kellene méhnyakrákban meghalnia, hiszen ez a rosszindulatú daganatos betegség védőoltással és rendszeres szűréssel megelőzhető.

A méhnyakrák annak ellenére a második leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegség a 45 év alatti nők között Európában, hogy védőoltás és rendszeres szűrés együttes alkalmazásával már van lehetőségünk megelőzni.

A méhnyakrák elleni védőoltás ma már a kislányok mellett a szexuális életet élő felnőtt nőknek is javasolt. Hazánkban már több mint százezer lány és felnőtt nő élt a méhnyakrák elleni védőoltás lehetőségével.

meh2

A  8. Európai Méhnyakrák Megelőzési Hétről

Az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét egy nemzetközi kezdeményezés, amelyet immár nyolcadik éve rendeznek meg. A programsorozat főszervezője az Európai Méhnyakrák Szövetség, amely megalakulása óta számos akciót indított a méhnyakrák megelőzéssel kapcsolatban, köztük a 2007 óta minden január végén megrendezendő méhnyakrák megelőzési hetet.

A figyelemfelhívó akció keretében tavaly 30 országban több mint 3 ezer különböző rendezvényt tartottak a megelőzési héten, így több millió személy jutott naprakész szakmai információhoz a méhnyakrák súlyosságáról és a megelőzés fontosságáról.

A programsorozat ezzel valódi párbeszédet kezdeményez a betegségről a nők, egészségügyi dolgozók,  a politikusok, a média és a közvélemény között.

Forrás: