„Év kórháza”- A szívátültetés hazai központja

Fordult a kocka, és két év után újra fővárosi intézmények kerültek a dobogóra az „Év kórháza 2012” szavazáson.

 

A HáziPatika.com által nyolc évvel ezelőtt alapított „Év kórháza” díj odaítéléséről maguk a betegek dönthettek, akik két hónapon át tartó internetes szavazáson értékelték az állami finanszírozással működő fekvőbeteg-intézményeket, idén több mint kétszázat.

A www.evkorhaza.hu oldalon öt kategóriában – orvos-szakmai ellátás, ápolás- és szakszemélyzet, infrastruktúra, ellátás, valamint környezet és tisztaság – összesen több mint negyvenezer szavazat érkezett a 2012. október 15-től december közepéig tartó voksolási időszakban.

Az elmúlt években az élmezőnyből hiányoztak a budapesti intézmények, 2012-ben azonban megtört az utóbbi évek vidéki fölénye. Az „Év kórháza 2012” címet a fővárosi Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika érdemelte ki, hiszen minden kategóriában magas pontszámmal illették a betegek. A felnőtt szívátültetés hazai központja már tavaly is remekelt, akkor az ápolás- és szakszemélyzet kategóriában nyert. A 47 fővárosi pályázó intézmény közül még egy került a 2012-es díjazottak közé, ugyanis Közép-Kelet Európa legnagyobb gyermekgyógyászati intézménye – a Heim Pál Gyermekkórház – kapta a legmagasabb pontszámot az ellátás kategóriában.

Harmadszorra áll dobogón és csupán hajszálon múlott, hogy 2010-es és 2011-es győzelme után a Bács-Kiskun Megyei Kórház 2012-ben nem lett ismét címvédő. Ezúttal a megszerzett pontszámok az összesített lista második helyére emelték a kecskeméti intézményt, amely az ország egyik legnagyobb kórháza: évente körülbelül hatvanezer fekvőbeteg gyógykezelése történik itt. Harmadik helyezést ért el a karcagi Kátai Gábor Kórház, melynek szülészete 2012 őszén már kapott egy rangos elismerést.

A Fejér-, a Békés- és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei intézmények betegei voltak a leginkább elégedettek, valamint Budapest VII. és XIV. kerületének lakosai: itt kapták a legmagasabb összpontszámokat a kórházak.

korhaz10

Az összesített verseny nyertesei:

1. Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika, Budapest: „Év kórháza 2012”

2. Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét (2. helyezés)

3. Kátai Gábor Kórház – Rendelőintézet, Karcag (3. helyezés)

Míg 2011-ben az egyes kategóriákat debreceni, ózdi, általánosságban a kelet-magyarországi intézmények uralták, 2012-ben – az összesített eredményekhez hasonlóan – itt is átrendeződött a lista.

A kategóriák győztesei:

– Orvos-szakmai ellátás kategória: Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém

– Ápolás- és szakszemélyzet kategória: Margit Kórház, Csorna

– Infrastruktúra kategória: Kanizsai Dorottya Kórház, Nagykanizsa

– Ellátás kategória: Heim Pál Gyermekkórház, Budapest

– Környezet és tisztaság: SZTE ÁOK Onkoterápiás Klinika, Szeged

„2012 az egészségügyben az átszervezések éve volt: a kórházak jelentős része állami fenntartásúvá vált, a júliusban kiírt intézményvezetői pályázatnak köszönhetően több tucatnyi kórházban új vezetővel folytatódik a munka. Az „Év kórháza” díj azért egyedülálló kezdeményezés, mert segítségével az egészségügyi intézményekről közvetlenül a szolgáltatásokat igénybe vevő betegek mondhatnak véleményt" – mondta el Pilling Róbert, a HáziPatika.com vezetőszerkesztője.

Az ünnepélyes átadó ceremóniára 2013. január 10-én került sor a Magyar Tudományos Akadémia székházának Klubjában. A díjakat Dr. Kissné Dr. Horváth Ildikó, főosztályvezető (Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért felelős államtitkárság), Dr. Gerle János, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke, Dr. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, Dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora, Dr. Svébis Mihály Év Kórháza 2011 (Bács-Kiskun Megyei Kórház) főigazgatója, valamint Erős Antónia műsorvezető adták át.

Forrás: