AIDS-világnap 300 halottal

Magyarországon 1987 és 2012. szeptember 30. között 333 halálesetért volt felelős az AIDS – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken az MTI-vel.

Idén szeptember 30-áig 33 új AIDS-megbetegedést regisztráltak az Országos Epidemiológiai Központban, és 166 új HIV-fertőzött került a nyilvántartásba – írta az ÁNTSZ, megjegyezve, hogy ezek az értékek meghaladják az elmúlt évben bejelentett fertőzöttek számát.

Mint írták, a betegek túlnyomó többsége homo-, illetve biszexuális. Magyarországon egészségügyi ellátáshoz köthető fertőzés már évek óta nem történt – emelték ki. A nyilvántartott HIV-pozitív emberek kétharmadát Budapesten és Pest megyében diagnosztizálták.

Az ÁNTSZ közleményében kifejtette: a HIV- (emberi immunhiányt okozó) vírus a fertőzött ember vérével, nemi váladékával, vért tartalmazó váladékaival, fertőzött vérrel szennyezett eszközökkel (például injekciós tűvel), valamint anyatejjel vihető át.

szervek%2528104%2529

A HIV-vírus okozza az AIDS-et, amely immunhiányos betegség. A fertőzést követő 4 héten belül az esetek 50-90 százalékában influenzára emlékeztető tünetek jelentkeznek: kiütések, nyirokcsomó-megnagyobbodás, láz, ízületi és izomfájdalom. Ezek a tünetek néhány hét alatt maguktól, kezelés nélkül elmúlnak. Ugyanakkor a vírus az immunrendszer működését gyengítve az évek során szinte teljesen elpusztítja azt, így a HIV-fertőzötteknél kialakul az AIDS. A betegek halálát többek között különböző fertőzések, daganatos betegségek és az idegrendszer károsodása okozhatják.

Az ÁNTSZ kiemelte, hogy az orvostudomány jelenlegi állása szerint már lehet lassítani a vírus szaporodását. Minél korábban ismerik fel a HIV-pozitivitást, annál előbb kezdhetik el a fertőzöttek kezelését, így nőhet a tünetmentesen leélt életévek száma – tették hozzá.

Budapesten az Országos Epidemiológiai Központban, továbbá országszerte több mint száz helyen végeznek ingyenes, anonim szűrővizsgálatot egész évben – hangsúlyozta az ÁNTSZ.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1988-ban nyilvánította december 1-jét az AIDS elleni világnappá, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a nemzetközi összefogás szükségességére.

Forrás: