Nicsak, ki beszél?

Kutatók meglepő felismerésre jutottak, miszerint a diszlexiával küzdők számára nemcsak az írás és az olvasás, de az ismerős hangok felismerése is nehezebben megy.

A diszlexia az amerikai lakosság 8-15 százalékát érinti, és nem áll kapcsolatban sem az intelligenciával, sem az éleslátással. Inkább arról van szó, hogy az agynak nehézségei vannak a fonológiai folyamatokkal, vagyis azzal, hogy bizonyos, egymáshoz nagyon hasonló hangokat képesek legyenek megkülönböztetni egymástól.

John Gabrielinek, a Massachusetts Műszaki Egyetem kutatja a Science folyóiratban megjelent tanulmány szerzőjének egyik végzős hallgatója arra volt kíváncsi, vajon az emberi hangok felismerésével is lehetnek-e gondjai egy diszlexiásnak, ezért felkért néhány angol anyanyelvű főiskolai hallgatót – akiknek fele küzdött diszlexiával -, hogy figyeljenek meg angolul, illetve kínaiul beszélő rajzfilmfigurákat, majd később próbálják meg összepárosítani a hangokat a szereplőkkel.

y61lvvcr4

A kínaiul beszélő karaktereket – függetlenül attól, hogy diszlexiás volt-e a kísérleti alany – nagyjából fele esetben sikerült a megfelelő hanghoz illeszteni, az angolul beszélő figurák esetében azonban azok, akiknél nem diagnosztizáltak diszlexiát, sokkal jobban teljesítettek, 70 százalékos sikerrel, szemben a többiek 50 százalékos arányával.

A tanulmány eredményei hozzájárulhatnak ahhoz, hogy minél fiatalabb korban sikerüljön diagnosztizálni a diszlexiát, ezért Gabrieli azt tervezi, hamarosan megismétli a kísérletét ötéveseken is.

Patricia Kuhl, a Washington Egyetem munkatársa arról számolt be, hogy már csecsemőknél is megfigyelhetőek az agy fejlődésében mutatkozó eltérések, és a korai diagnosztika után következhet a korai fejlesztés, aminek következtében elkerülhető, hogy később az iskolában tanulási nehézségek jelentkezzenek egy gyermeknél.

Forrás: