Indulnak a látássérült kerékpárosok a paralimpiára

Látássérült kerékpárosok indulnak kétüléses bicikliken a londoni paralimpia megnyitójára szerdán Győrből. A 2000 kilométeres útra egy vak és három gyengénlátó sportoló vállalkozik.

Mittnacht József ötletgazda, a győri Tandemszem Egyesület elnöke az MTI-nek kedden elmondta: nem egészen három hét alatt akarnak keresztülkerekezni a kontinensen, hogy augusztus 29-én Londonban köszönthessék a fogyatékossággal élő sportolók olimpiáját. Céljuk, hogy akciójukkal felhívják a figyelmet a sérült emberek teljesítményére és az összefogás fontosságára – tette hozzá.

A tandemesek útközben számos programon is részt vesznek: Sindelfingen, Győr testvérvárosa egynapos figyelemfelkeltő programmal látja vendégül a sportolókat. Brüsszelben a magyar EU-biztos kabinetjének tagjai fogadják őket, Luxemburgban pedig együtt kerekezik majd a magyarokkal Kim Kirchen volt kerékpárversenyző is. A tervek szerint Doverben többen is csatlakoznak a győriekhez az utolsó útszakaszra.

szem26

Az ötletgazda maga is részt vesz az úton, rajta kívül Baráth Mária, Matis Mónika és Horváth Norbert vállalja az erőpróbát. A tandemes kerekezőket kisbusz kíséri Ausztrián, Németországon, Luxemburgon és Belgiumon keresztül Nagy-Britanniáig.

A busz szállítja a kerékpárokhoz szükséges alkatrészeket, továbbá a sátrakat és azokat a holmikat, amelyekre szükség lehet út közben. A csapattal technikai segítő és önkéntes tolmács is utazik.

A győri látássérültek kezdeményezését számos magyar és külföldi civil szervezet, vállalkozás segítette szervezéssel vagy pénzbeli támogatással – mondta el Pió Márta, az utat szintén támogató Első Győri Lions Klub médiafelelőse az MTI-nek.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: