Milyen a jó autós gyermekülés? – Mikor milyet válasszunk?

Fontos a kipróbálás is

Egy kisgyermeket autóban csak megfelelő gyermekülésben lehet utaztatni. Már a kórházból hazaszállításkor ebben az ülésben fekszik, ezért azt születésétől fogva használjuk – de persze idővel szükséges kicserélni. A kérdés: mikor és milyen autós gyermekülés a legjobb?

Az autós gyermekülés a baba biztonságát szolgálja. Speciális kialakítása védi a csemetét az utazás során, koccanáskor, ütközéskor életmentő lehet. A gyermeknek ezért olyan autósülésre van szüksége, amelybe kiválóan illeszkedik és kényelmes számára, valamint megfelel a korosztályának.

Az első évben a gyermeknek még csak hordozóra van szüksége, amely 0-13 kilogrammig használható. Alapvetően pihenőszék, de kocsiban is utaztatható vele a lurkó. Menetiránynak háttal ül benne, az ülés biztonsági övvel rögzíthető. Ha megérkeztünk, kivesszük a hordozót az autóból és rátesszük a babakocsi vázára. Hordozót első ülésre csak akkor lehet rakni, ha a légzsák ki van kapcsolva.

Fotó: 123rf.com

Hogyan érdemes választani?

A gyermek első igazi ülése az ún. pilótaülés lesz, amelyet 9-18 kilogrammig lehet használni. Ezt már menetiránnyal szemben lehet alkalmazni, kialakítása a baba fejét és vállát is védi. Két övvel is rögzíthető, egyrészt az autósülés övével helyén tartjuk a gyermeket, másrészt az ülést a kocsi biztonsági övével rögzítjük.

Akkor kellően feszes a rögzítés, ha a baba teste és az öv közé csak a tenyeret lehet becsúsztatni. Az autósülés elmozdulása ellen találták ki az isofix bekötést, amellyel az autó vázához lehet csatlakoztatni a babaülést.

Amikor már kicsit nagyobb

A lurkónak nagyobb ülésre van szüksége, amikor eléri a 15 kilogrammot. 15-36 kilósként használhatja ezt az autósülést, mely alkalmazkodik a növekedéséhez, fejlődéséhez. A gyermekülésnek hát- és fejtámlája is biztonságot ad, állítható – egyes típusoknál az oldalszélességet is lehet változtatni. Ez az ülés szintén rögzíthető magában és az autó biztonsági övével is.

Próbáljuk ki az ülést!

Nemcsak a lurkó testsúlyát szokás alapul venni ez gyermekülés kiválasztásakor. Számít a testalkata, izomzata és mérete is.

Az sem mellékes, mennyit alszik a gyermek, ugyanis ezekhez az igényekhez is lehet megfelelő ülést választani. Legjobb, ha kipróbáljuk a csemetével együtt. Ez az egyik legbiztosabb támpont ahhoz, jól választunk-e. Mielőtt beszerezzük, érdemes tesztvideókat is megnéznünk arról, mely üléseket tartják a legbiztonságosabbnak.

Van, aki szereti, van, aki nem…

  • Lehetetlen megmondani előre, bírja-e majd a baba a leszíjazást, az utaztatást, vagy hosszas sírásra számíthatunk, ha autóba és autós gyermekülésbe ültetjük. Lehet, hogy hamar elalszik, mert a motor zúgása elringatja. De az is előfordulhat, hogy kifejezetten zavarja, ha autóba rakják. Például azért, mert utálja a környezet megváltoztatását.
  • A gyermekek egy része azt is nehezen viseli, ha állandóan hanyatt fektetve utaztatják, ezért az ilyen babákat célszerűbb dönthető, magasabb ülésben vinni, mert ebből könnyen kilát a gyermek és ez lefoglalja.
  • Van olyan kicsi, aki inkább az anya hátán, mellkasán vagy babakocsiban szeret közlekedni, ezért a tömegközeledést például jól viseli, de az autót nem. Ha semmiképp sem sikerül a kocsihoz szoktatni, kénytelenek leszünk egy ideig más módon hozni-vinni őt.
  • Igyekezzünk a gyermeket utazás közben lefoglalni, vagy rágcsálnivalóval, vagy játékkal, mesével, akár minilaptopon, tableten nézhető videóval, rajzfilmmel. Énekelni szintén lehet neki, a lényeg, hogy kellően elvonjuk a figyelmét.

Ez lett a legbiztonságosabb gyerekülés

Forrás: Adrina - napidoktor.hu