Mennyit osszunk meg az ovisokkal a mostani nehéz időszakról?

A mesék segítenek megnyugtatni a kicsiket és nagyokat egyaránt. A meséken keresztül lehetőség adódik arra, hogy a gyermeket kimozdítsuk a jelen valóságából és képzelete segítségével egy másik, nyugodt helyre repítsük.

Mindannyian tudjuk, nehéz időszak elé nézünk, ami a családok, gyerekek hétköznapjait is meghatározhatja. De vajon mit tehetünk, hogy megőrizzük az otthoni harmóniát, és milyen szerepet játszhat ebben a meseolvasás?

„Jobban tesszük, ha nem vagy csak felületesen osztjuk meg a gyerekekkel azt, hogy milyen nehézségek zajlanak most a világban” – véli Szebeni Hajnalka író, kétgyerekes anyuka, hat mesekönyv népszerű szerzője. Szerinte úgy tudunk a kicsiknek stabilitást és lelki biztonságot nyújtani, ha kiszűrjük a félelmet az életükből.

“Ezeket a témákat nem kell megbeszélnünk a gyerekek előtt. Hiszen megoldani nem tudjuk őket, ehelyett csak annyit érünk el, hogy a gyerek fejébe félelem költözik. Ha pedig nem talál számára megfelelő magyarázatot és megválaszolatlanul maradnak a kérdései, az agressziót és dühöt válthat ki belőle. Azonban, ha a gyermek egy konkrét kérdéssel áll elő egy aktuális problémát illetően, akkor a saját nyelvén meg kell magyarázni neki a helyzetet, de nem szabad benne félelmet kelteni” – mondja Hajnalka, aki elsősorban az óvodás, kisiskolás korosztályt célozza meg a meséivel.

Szebeni Hajnalka

Szebeni Hajnalka

Milyen meséket olvassunk a gyerekeknek?

Az írónő szerint nagyon fontos, hogy a gyerekek legalább a mesék 75 százalékát megértsék már első olvasásra – ezért saját műveit is 2-4, illetve 3-7 év közötti gyermekeknek ajánlja. A meséken keresztül az ismert szavak mellett ragadnak rájuk újak is, így jelentősen fejlődhet a szókincsük a közös meseolvasás során. A legjobb műfaj ehhez, meglátása szerint, a verses mese, ami a logopédiai problémák leküzdésében is nagyon sokat segít.

“Meséimben mindig tartózkodom az agressziótól, ebben nem kötök kompromisszumot. Sokkal inkább a család, a barátság, a bátorság és a kitartás áll a fókuszban, nem pedig a problémák. Az én felfogásom szerint a mese legyen mesés és ne csak a gyereknek, hanem a felnőttnek is legyen szórakoztató. Egy pár percre mind a gyerek, mind a felnőtt kapjon lehetőséget arra, hogy elfelejtkezzen aktuális problémáiról” – mondja a szerző, akinek Könyvecskék sorozata az Underground Kiadó gondozásában jelent meg. Saját weboldala mellett megtaláljuk a Facebookon és az Instagramon is.

A víziszonyos párduc, A sárkány és a panda, A kalandvágyó hópihe, A Makka család és társaik mind gazdagon illusztrált, vicces, verses mesék, amelyek kitalált és valódi állatokról szólnak. A mesék egytől egyig rövidek, de tartalmasak, és időtálló tanulságot hordoznak a gyerekek számára. Emellett fontos kiemelni, hogy a szerző nagy hangsúlyt fektet a gazdag, változatos szóhasználatra.

gyerek, mese, ének, mondóka, játék

Fotó: 123rf.com

Szebeni Hajnalka közgazdász végzettséggel rendelkezik, de már gyerekkora óta ír meséket, eleinte az unokahúgai, majd később saját gyerekei részére. Amikor a kisfia bölcsibe került, úgy érezte, hogy szeretne pályát módosítani. A sors úgy akarta, hogy az egyik kisgyermeknevelő személyében megismerte Zimmer Dórit, aki azóta is csodálatos rajzokkal, festményekkel illusztrálja mesekönyveit.

“A mese célja, hogy harmonikus környezetet teremtsen a gyerekeknek. Hiszen úgyis felnőnek, és sejthető, hogy nehézségekkel teli élet áll előttük. Nálunk minden este van meseolvasás. A férjemmel sokszor megosztjuk a feladatot, például ő mesél a kisebbiknek, míg én a nagyobbiknak, hiszen éppen abban a cipőben járunk, hogy eltérő a két gyermek érdeklődése” – mondja a szerző, aki saját művei mellett jó szívvel ajánlja Harcos Bálint, Nyulász Péter és Julia Donaldson verses meséit is.

“A mi meséink kicsit a felnőtteknek is szólnak. Van bennük rejtett felnőtt humor, hiszen jó érzés úgy olvasni az esti mesét a gyerekeknek, hogy azt mi, felnőttek is élvezzük” – zárja a beszélgetést Hajnalka.

Olvasd el ezt is!

Valóságteremtő mesék által taníthatjuk a gyerekeket a konfliktuskezelésre

Forrás: Napidoktor.hu