Letették a világrekord méretű Lego torony alapkövét

Egy héttel az építés kezdete előtt letették a világrekord magasságú LEGO torony alapkövét, avagy alapkockáját a Szent István Bazilika előtti téren, amivel hivatalosan is megkezdődött a visszaszámlálás a világrekord kísérletig. A #kockatorony applikációval a mai naptól mindenkinek lehetősége van a LEGO torony építésére, legalábbis a virtuális világban!

Gyermeknapra épülhet fel a Guinness-rekord magasságú torony Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren. A Telekom főtámogatásával, a LEGO Store Budapest szervezésében létrejövő nagyszabású eseményen a toronyépítés mellett ingyenes programsorozattal várják az érdeklődőket.

Az óriás tornyot május 21. és 25. között általános iskolás gyermekek és a Bazilikához látogató érdeklődők építhetik majd fel, vagyis bárki részt vehet a Guinness-rekord kísérletben. Néhány napon belül megérkeznek Dániából a hivatalos LEGO építőmesterek is, akik a munka menetéről és zavartalanságáról fognak gondoskodni az ötnapos rendezvény ideje alatt.

A LEGO Toronyépítés Világrekord kísérletre legutóbb 1993-ban, több mint 20 évvel ezelőtt került sor Budapesten, akkor 20,14 méteres LEGO torony épült. Idén ez várhatóan 36 méter lesz, vagyis a torony magassága egy 10 emeletes épület méreteivel vetekszik majd, ezzel pedig a világ legmagasabb LEGO tornya lehet.

lego alapok

Az építés helyszínén, a Szent István Bazilika előtti téren mindenki megtalálhatja majd a számára legizgalmasabb programot. A látogatók összemérhetik tudásukat a Chima versenyeken, elsajátíthatják a LEGO építés fortélyait a Master Builder akadémián, de játszhatnak például a LEGO Star Wars vagy a LEGO Friends játékasztalain is. Emellett a résztvevők a Telekom csúcskészülékein kipróbálhatnak majd különböző játékos applikációkat,vagy akár az új TVGO szolgáltatást is, illetve csatlakozhatnak a már tavaly is nagy népszerűségnek örvendő családi mozaiképítéshez. A toronyépítés és a kiegészítő programok mellett olyan sztárfellépők, mint például Fluor Tomi, Farkasházi Réka, a Buborék Együttes, és az Animal Cannibals teszik felejthetetlen élménnyé a gyermeknapi hétvége rendezvénysorozatát.

Mindemellett mától már virtuális LEGO tornyot is lehet építeni a Telekom Facebook oldalán elérhető #kockatorony applikációval. A vállalkozó szelleműek három dimenziós LEGO rajzokat készíthetnek az alkalmazásban, ezekből pedig akár a valóságosnál is magasabb torony épülhet fel a rendezvény végéig. Az érdeklődők ezzel a játékos applikációval felkészülhetnek a toronyépítés nagy pillanatára, illetve az alkalmazás segítségével azok is részesei lehetnek a világrekord kísérletnek, akik nem tudnak a helyszínre kilátogatni.

Az esemény főszponzora a Telekom, további támogatója pedig a Ford, a Microsoft, az OTP Multipont, a Bravo, a Váci Utca Bevásárlónegyed, az OTP Fáy András Alapítvány O.K. Központ és a Megamax.

Forrás: