Nyári veszélyek – Tippek a nagy meleg és egyebek ellen – 2.rész

A rovarcsípésektől a napégésig

A meleg idő beköszöntével sokan élik meg felhőtlennek a napjaikat – s az alapvető dolgokra sem figyelnek oda. A nyári veszélyek jelen vannak és fontos ügyelni ezekre, hogy ne kelljen mentőt hívni!

A hűvös, komor hónapok után mindannyian várjuk a jó időt, s amikor megérkezik a meleg, a kerti sütögetések, a természetjárás, a csobbanás időszaka, hajlamosak vagyunk elfeledkezni alapvető szabályokról.

Lássuk, milyen nyári veszélyek leselkednek ránk, amelyeket fontos szem előtt tartani egészségünk és biztonságunk érdekében!

Cikkünk első felében (LINK) már szó esett az első három veszélyről. Lássuk a többit is.

5.Rovarcsípések

A nyári veszélyek közül nem hagyható ki a rovarok csípése, szúrása, hiszen ezeknek hosszabbtávú következményei is lehetnek.

Természetesen nem a szúnyogcsípések problémásak elsősorban. A méhek és a darazsak okozhatnak komoly bajt, mivel csípésük allergiás reakciót is kiválthat az arra érzékeny személyeknél. Azok, akik már tudják, hogy allergiásak, jellemzően tartanak maguknál ún. EpiPent, hogy ne kelljen a sürgősségi ügyeletre rohanniuk, ha véletlenül megcsípi őket valami. Az EpiPen adrenalin injekció, amely segít megelőzni a súlyos allergiás rohamot. Az életveszélyes allergiás reakció jele a szédülés – a vérnyomás leesése miatt -, valamint az, hogy az orr és a torok dagadása miatt az illető nem tud rendesen lélegezni.

Gond akkor van, ha valaki nem tudja, hogy allergiás és megcsípi egy darázs. Esélyt ad a baj észlelésére, hogy az allergiát jelző kiütések gyorsan megjelennek. Amikor a méh vagy darázs megcsípi az allergiás embert, a méreg a tüdőbe kerül, ezért a szív gyorsabban ver, s 1 percen belül furcsán érzi magát, pár perc elteltével pedig határozottan lehet tudni, hogy allergiás reakció alakult ki.

A nem allergiás emberek csak a szúrás, csípés helyén éreznek némi fájdalmat, reakciót.

Minden reakciót súlyosbíthat azonban, ha több szúrást kapunk – ami előfordulhat, ha például méhkaptár, hangyaboly vagy darázsfészek közelébe kerültünk. A megszúró rovart azonnal el kell távolítani a bőrről, nehogy több méreg jusson a véráramba.

A szúrás helyére rakjunk jeget, hogy a duzzanatot csökkentsük. A megszúrt, megcsípett területet tartsuk tisztán, amennyire lehet. Helyi érzéstelenítő sokat segít a fájdalom és a viszketés ellen, ami sokszor kíséri a csípést.

Foto:pixabay.com

6.Lyme-kór szezon

Határozottan a nyári veszélyek közé sorolható a kullancs csípés, amelyből akár Lyme-kór is kialakulhat. Megelőzése érdekében mindig viseljünk megfelelő ruházatot, ha a szabadban kirándulunk, túrázgatunk. Érdemes a lábon is élénk színű öltözetet hordani, mert egyszerűbb észrevenni rajta a kullancsot.

Sokat segíthet a rovarok elleni spray. Alkalmazzuk a dietil-toluamidot tartalmazó szert a ruhákra és a szabadon maradt bőrre is. Permetrint is érdemes a ruhákra fújni, mely megöli a kullancsot, ha a bőrrel érintkezik.

Amennyiben kullancsot találunk magunkon, mindig tartsuk észben, hogy ha mélyre jutnak, elérhetik a vérereket. Ezért mindig távolítsuk el őket a lehető legalaposabb módon. Lehetőleg legyen nálunk csipesz, ha kullancsokkal fertőzött területen tartózkodunk.

A Lyme-kórt olyan kullancs csípése váltja ki, amelyet korábban megfertőzött a betegséget okozó baktérium. A csípés után pár nappal nagyobb kiütések jelennek meg a bőrön. Láz, fejfájás, izom- vagy ízületi fájdalom jelentkezik, de influenza-szerű tüneteket is tapasztalhat a beteg. A panaszokkal orvoshoz kell fordulni, hogy megelőzzük a nagyobb bajt!

Foto:pixabay.com

7.Napégések és bőrrák

Nem maradhat ki a nyári veszélyek közül a napégés és a bőrrák lehetősége. Kinek ne lenne ismerős a napégés? Életünk folyamán számos alkalommal leéghetünk a napon, véletlenül, óvatlanságból is. A napégés akut hatása a bőrpír, az égés és a hólyagok. A mélyebb hólyagok érintésre fehérré válnak.

Ha nem komoly a napégés – azaz nincsenek hólyagok vagy hámlás -, az ember bőre általában csak nagyon piros. Az enyhítő krémek segíthetnek, fontos a jól kenhető, kimondottan napégés kezelésére szánt krém használata, hogy a bőr kevésbé legyen irritált és kevésbé is fájjon. A hólyagok azonban orvosi kezelést igényelnek.

Halmozott napkárosodás is előfordul. Ennek jele a ráncok jelentkezése, a bőr megvastagodása és a pigmentált elváltozások. A szokatlan anyajegyek kialakulása is intő jel – ha ezek nagyobbak lesznek, furcsán néznek ki vagy foltossá válnak, elképzelhető, hogy melanoma bőrrák van kialakulóban, ezért haladéktalanul orvoshoz kell fordulni!

A bőrrák egyéb típusai különböznek ettől – pikkelyességükkel, illetve azzal, hogy a bőr irritálttá válik és nem gyógyul.

A fakó és világos bőrű embereknek, valamint, akiknek már volt a családjában bőrrákos, nagyon fontos óvniuk a bőrüket.

Mindenkinek jó tanács azonban, hogy ha bármi furcsát észlelnek bőrükön vagy anyajegyeiken – különösen egy napégést követően – azonnal ellenőriztessék magukat orvossal. A bőr átnézése egyébként is ajánlott.

Pelenkás gyermekkel nyaralni indulni? Igen! Egyre több család vág bele a nagy kalandba, csakhogy már az előkészületeknél érdemes szem előtt tartani, mit vigyünk magunkkal, vagy pakoljunk be a bőröndbe.

Kisgyerekkel indulsz nyaralni? Ezek mindenképp legyenek nálad!

Mire figyeljünk?

A bőr, illetve az anyajegyek vizsgálata során az asszimetria lehet intő jel. Gyanús anyajegyek esetén az anyajegy egyik fele ránézésre nem egyezik meg a másik féllel. A másik, amire figyelni kell, a széle. A betegséggyanús anyajegyeknek szabálytalan a határuk. Harmadik dolog a színük – egy anyajegynek, mely rákossá fajulhatott, több színe is van – fekete, barna és egyéb árnyalat is keveredhet benne. A negyedik, amire figyeljünk: egy anyajegy átmérője nem lehet nagyobb normális esetben 6 milliméteresnél. Ez egy ceruza radírjának megfelelő méret. Ha ennél méretesebb, szintén forduljunk orvoshoz!

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php