Két hétig oviba jár, egy hétig beteg

Fontos, hogy megértsük a kisgyermek közösségbe kerüléskor szinte az egész szezon a betegségről fog szólni. Ezt megelőzni nem lehet, nem is biztos, hogy kell, hiszen a gyermek védettsége így alakul ki és épül fel a vírusokkal szemben!

Bölcsődés és óvodás gyermekek szüleinek figyelmébe!

Gyermekközösségbe kerülő gyermekek szülei gyakran szembesülnek azzal a helyzettel, hogy a bölcsit/ovit alighogy elkezdő gyermekük sokat betegeskedik, gyakorlatilag többet van otthon, mint amennyit a közösségben tölt. Főként igaz ez azokra a csemetékre, akiknek nincs nagyobb, már közösségbe járó testvére.

Fontos, hogy ezt a helyzetet próbálják meg elfogadni, és türelemmel segíteni a gyermek gyógyulását. Az első „szezon” szinte biztosan erről fog szólni. Ha egy gyermek két hétig jár a bölcsibe, majd egy hétig otthon betegeskedik, nem jelenti azt, hogy „gyenge az immunrendszere”, hanem inkább azt, hogy megfelelően működik, hiszen most találkozik számos kórokozóval, amivel az otthoni védőburokban ezidáig nem volt alkalma.

kacsa_szappan_kepaleria2

Ezt megelőzni, elkerülni nem nagyon lehet, és nem is biztos, hogy kell, hiszen a kisgyermek védettsége éppen így alakul ki és épül fel a vírusokkal-baktériumokkal szemben, és az immunmemóriának köszönhetően az ezekkel történő későbbi találkozás betegséget már nem, vagy csak enyhe formában okoz.

Mindenre jó „immunerősítő csodaszer” nem létezik, és nincs is rá szükség. Számtalan támogató készítmény, vitaminok kaphatók, de ennél sokkal fontosabb a megfelelő minőségű és mennyiségű táplálkozás, a szabad levegőn tartózkodás, a rendszeres testmozgás -vagyis az egészséges életvitel, életmód-valamint a gyermek széltől is óvásának elkerülése már a korai életkortól kezdve.

Azt azonban érdemes szem előtt tartani, hogy a „két hétig jár oviba/bölcsibe-egy hétig beteg” történet rosszabb lesz akkor, ha a beteg gyermek nem kap elég időt a gyógyulásra és a regenerálódásra. Ha például egy vírusfertőzést nem küzd le teljesen, hanem idejekorán visszakerül a közösségbe, nagy az esélye, hogy szövődményként másodlagos, sokszor az elsőnél súlyosabb fertőzést szed össze, vagy pedig nem feltétlenül súlyos, de folyamatos betegeskedés-láncolatot indít el. Ez pedig garantálja a közösségtől való még hosszabb távolmaradást.

baba19

Persze érthető a munkába épp visszakerült anya helyzete is. Próbálja megállni a helyét, mint a gyermekvállalás előtt, de meg kell érteni, hogy a helyzet soha nem lesz már ugyanaz. Amíg ezt nem látja át, folyamatos stresszhelyzetnek van kitéve és konfliktusba keveredik a munkahelyén, otthon-és saját magával is. Sokszor csak utólag méri fel, és lesz bűntudata, hogy már megint a munkahelyet, a főnököt vagy a kollégákat „választotta”, és helyezte a gyerek egészsége elé.

Lehet, hogy abban a helyzetben nem könnyű, sőt rizikós a döntés, de hosszabb távon  jobban jár a család, ha a beteg gyermek otthon gyógyulhat a szükséges ideig, mert szövődmények, másodlagos betegségek esetén hosszabb otthonmaradásra kell felkészülni, sőt súlyosabb, akár kórházi kezelést is igénylő állapot is kialakulhat.

napimama_doboz_640x2009

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.