Dohányos babák?

A dohányos szülővel egy szobában alvó csecsemők hajának nikotintartalma háromszor magasabb, mint azoké a gyermekeké, akik külön szobában alszanak.

A spanyol kutatók szerint a nikotin a „harmadlagos” dohányfüstből származik, azokból a cigarettafüst részecskékből, amelyek átjárják a szülők bőrét, ruháját és haját. A BMC Public Health folyóiratban közzétett tanulmány szerzői 252 tizennyolc hónaposnál fiatalabb csecsemőt vizsgáltak, akik szüleit kikérdezték dohányzási szokásaikról. A szülők hetvenhárom százaléka állította azt, hogy dohányzik illetve megengedi, hogy mások dohányozzanak otthonában, és a csecsemők hajmintáinak 83 százalékában mutattak ki magas nikotinszintet.

shutterstock_12584197229480

Az eredmények arra is rávilágította, hogy a cigarettafüst méreganyagai még akkor is jelen vannak az otthonokban, ha a szülők megpróbálják védeni gyermekeik egészségét, például ablaknál dohányoznak, kiszellőztetik a szobát dohányzás után, vagy akkor dohányoznak, amikor a gyermek a másik szobában van, illetve nincs a házban. A kutatást vezető Guadalupe Ortega hangsúlyozta, hogy a fejlett országokban a passzív dohányzás számít a gyermekhalálozás első számú megelőzhető okának.

Forrás: